napszemüveg

Mit jelentenek a számok a szárakon?

2011. augusztus 31. - Winkler Róbert

 

Sokáig nem foglalkoztatott a kérdés: irkáljanak csak bármit a napszemüvegekre, a szár belső oldalán elfér. Biztos valami nyilvántartáshoz kell, esetleg olyan, mint az autóknál az alvázszám – ismerek olyat, aki imádja, ha egy motorházplakettből ki tudja olvasni, mi az, amit amúgy is lát. Én csak a régi Mazdám alvázszámának elejét, és annak megfejtését tanultam meg: JMZNA. Japán, mint gyártó ország, MZ, mint Mazda és NA, vagyis az MX5-ös kabrió első generációja. (A második az BN, a harmadik az NC.)

 

 

 A Persol mindent a bal szárra írt
 

Egyszer az 1968-as Mercury Cougarom alvázszámát is kibogarásztam, az is marha érdekes. A tizenegy jegyű sorban az első, a 8-as a gyártási év, mint 1968, az F a dearborni üzemet jelzi, kiderül az ajtók száma, hogy lépcsős a hát, vagy fastback, meg a motor típusa és sorszáma. Mióta bejött az internet, az autizmus kicsit kiment a divatból, szerencsére nem kell mindent fejből tudni. Ugyanakkor minden korábbinál érdemesebb tudni, mit hol keressünk.

 

 Rendes nevű szemüvegnél megspóroljuk a cikkszámot. A 3ABSF a színkód lehet
 

A napszemüvegek szárainak kódolása persze eddig soha nem hiányzott az életemből, de most, hogy véletlenül megtudtam, mi micsoda, megosztom az olvasóval a tudományt. Vannak tehát egyrészt a cikkszámok, általában a jobb szár belső oldalán. Erre akkor lehet szükségünk, ha egy gyártó, mint például a Persol, nem nevezi el rendesen a szemüvegeit, és a cikkszám megegyezik a modellnévvel. Ilyenkor nem ússzuk meg a cikkszámozást, és is csak úgy tudom megmondani, milyen Persolom van, hogy a 2221S.



Az Oakley szereti a mókás megoldásokat
 

Na de mit jelentenek a számok a bal oldali szár belső felén? Van egyfelől egy háromjegyű – ez a szár hossza. Nem restelltem collstokkozni, és azt kell mondanom, nem különösebben informatív az adat, hiszen a lényeg inkább az volna, hol hajlik rá a szár a fülünkre. Egy egyenes Oakleynál akár teljesen indifferens is lehet, de egy hajlított szár is becsaphat, ha a törés után hosszasan folytatódik. Nekem van 121-es és 130 milliméteres szárú napszemüvegem is, de egy normálisan hajlított szárnál azért látatlanban jó lesz a 130.
 

Hosszan kerestem a bármit az Oakley szárán, mindhiába
 


Sokkal izgalmasabb a kétjegyű-négyzet-kétjegyű kombó. A bal oldali szám az egyik lencse szélessége keretestül, a másik az orrnyereg-rész. Elvileg tehát bal szám szorozva kétszer, plusz jobb oldali szám egyenlő a napszemüveg bruttó szélességével. Mindez persze ugyanolyan óvatossággal kezelendő adat, mint az autók szélessége, amit notórius módon egyik gyártó tükrökkel együtt ad meg, a másik tükrök nélkül.

 

Indifferens szárhossz-adat az Oakley Sideways-en



A Spy Wilshire-em 63-12-es, az Oakley Sideways-em 61-15-ös, a Smith Noltém 62-16-os, a 2221-es Persolom úgyszintén. Hogy létezik-e olyan szituáció, amiben ezeknek az adatoknak hasznát veszi az ember? Az optikusnak nyilván segít, ha valakinek nem jó egy szemüveg, és rendelne egy nagyobbat. De vett már valaki napszemüveget méretjelzés alapján?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr763190615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rostos 2011.08.31. 11:01:54

Ez most mondjuk tényleg érdekes volt, én is nézegettem már, de nem gondoltam, hogy valami kézzelfogható jelentése is van. Köszönöm az infót.

Morgó Muki 2011.08.31. 11:36:31

Egyrészt hiányolok egy posztot a Rudy Projectről. Most is itt állok tudatlanul és nem tudtam megfejteni a szemüvegem szárán lévő számok jelentését.
Másrészt általánosságokban az alvázszámról itt van még infó:
en.wikipedia.org/wiki/Vehicle_Identification_Number
hu.wikipedia.org/wiki/Alv%C3%A1zsz%C3%A1m

fogash 2011.08.31. 12:18:00

az a 63"négyzet" nem azt jelenti, hogy mekkora átmérőjű kerek (pl dioptriás) lencséből lehet kifaragni a keretbe illő formát?

irónika 2011.08.31. 12:19:11

A válasz, hogy igen. Nem napszemüvegnél, hanem szemüvegnél. Ugyanis nagy fejem van. Nem picit nagy, nagyon nagy. Ezért, ha nem akarom, hogy a halántékom környékén a szemüveg szára Grand Canont véssen, akkor széles zsemüveget kell vennem, így én 64-20-ast hordok.
Ha az első szám 60 alatt van fel se próbálom, mert úgy sem jó.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.31. 12:44:21

Lehet, hogy az egységsugarú ügyfél nem méret alapján vásárol, de ha kér egy nagyobbat az optikustól, (mivel ő sem akar collstokkozni) gondolom a szám alapján kapja.

rou 2011.08.31. 14:06:15

Sziasztok!
az ABS szerintem az anyaga lehet.
mint pl. a monitor anyaga, vagy a mobilok hátlapjáé, azok mondjuk abs/pc anyagúak.

"A polikarbonát (PC) és az akrilnitril-butadién-sztirol (ABS) kopolimerekből ké-szült ötvözetek egy sor előnyös, mondhatni egyedülálló tulajdonsággal rendelkeznek. Ilyen a PC részéről a jó ütésállóság, a színtartósság, az ultraibolya (UV) fénnyel és egyéb környezeti behatásokkal szembeni stabilitás, az ABS részéről pedig a jó vegy-szerállóság, feldolgozhatóság és az alacsony hőmérsékleten is megmaradó szívósság (duktilitás). A két anyag kombinációjára jellemző a jó mérettartás, a minimális zsugo-rodás, a jó időjárás-állóság."

Vad.Korte (törölt) 2011.08.31. 14:13:34

Az enyimen egyáltalán nincsenek számok. Azért a nap ellen megvéd.

acsoves 2011.08.31. 15:43:44

Eddig fogalmam sem volt mit jelentenek a számok de most már felvilágosodtam, köszönöm ! :)
Ja 57 - 19 és 121-es szárhossz (egyenes szár)

hallari 2011.08.31. 21:46:29

A gyár számára is hasznos lehet a szám. Láttam olyan csomagoló részlegeket, ahol automata kamera rendszer figyelte a termékeket, nehogy egy-egy darab rossz helyre legyen csomagolva. Szám alapján ez nyilván könnyebb, mintha mindet egyesével méricskélné...

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2011.09.02. 15:47:52

Azt tudtátok, hogy minden munkavédelmi szemüvegnek a lencséjébe van belevésve hogy a lencse milyen tulajdonságokkal rendelkezik (UV védelem stb.)? Főleg ha valakinek speciális dologra kell, pl airsoftra, érdemes használat előtt megnézni ezeket a jelöléseket.:)

ojéJoe 2011.09.07. 18:05:00

Nekem Rudy Project Sunbay-en SP 08--42 a jobb száron.

uj.lipot · http://lipocia.blog.hu/ 2011.09.12. 13:16:28

Outdoor napszemüvegek fent vannak a radaron? Julbo pl.?

kzolika 2011.09.19. 20:31:51

Ez igaz lehet az optikai keretekre is valamennyire? A Silhouette jobb szárán a következő felirat van: 7395 40 6056 150.
süti beállítások módosítása