napszemüveg

Egy extravagáns szipirtyó Velencében

2012. május 22. - Winkler Róbert

Három szereplő a 101 kiskutyából

Peggy Guggenheim a Titanic-kal elsüllyedt műgyűjtő, Benjamin Guggenheim lánya volt. 1919-ben, alig huszonegy évesen örökölt két és félmillió dollárt. Benjamin bácsi tehát már 1912-ben elsüllyedt, de mivel halála váratlannak volt mondható, ez a két és félmillió tulajdonképpen kevésnek számított; nem következett be megfelelő időskori tőkefelhalmozás. Viszont ugye Benjamin Guggenheim volt az, aki átadta helyét a mentőcsónakban, és inkább szépen felöltözve a jeges vízbe fulladt. De mi most a lánya napszemüvege miatt vagyunk itt.

 

Peggy dolgozott párizsi avantgard könyvesboltban, összehaverkodott a fél párizsi művészvilággal, és hamar fanatikus műgyűjtővé vált. Az ő anyagi lehetőségei viszonylag szűkösek voltak, így a gyűjtemény összekalapálásában nagyrészt szakértelmére és személyes kapcsolataira támaszkodott. Ha valakit véletlenül nem ismert volna, Marcel Duchamp bemutatta neki. A gyűjtést olyan szinten űzte, hogy önéletrajzának tanúsága szerint a nap, amikor Hitler megtámadta Franciaországot, számára azért volt emlékezetes, mert két nagyszerű expresszionista festményt is sikerült bezsákolnia.

A gyűjteményéből létrehozott velencei Peggy Guggenheim múzeum René Magritte, Max Ernst, Jean Cocteau, Henry Moore, Picasso és általában Guggenheim kortársainak modern művészeinek képeiből válogat. A múzeum épületét, a Palazzo Vinier dei Leoni-t 1950-ben vásárolta meg. Itt kapható a hűtőmágnes-kategóriánál azért lényegesen komolyabb relikvia, a Peggy-napszemüveg.

A napszemüveget az 50-es években tervezte Guggenheimnek Edward Melcarth amerikai szocialista realista (!) festő- és szobrászművész. Hogy ki és hogyan készítette a prototípust, amit Guggenheim viselt, nem tudtam kideríteni, most viszont ez is bekerült a velencei Peggy Guggenheim múzeum vásárfia-listájába. Ezen kívül van még spirálmintás esernyő, napernyő, meg futártáska is.

 

Peggyt halála után szeretett kiskutyái mellé temették. Ez itt talán egy brüsszeli griffon, vagy inkább bichon havanese. Ismerősei szerint a kutyáit libamájjal etette, amitől elég fiatalon elpusztultak, de az 50-es években Peggy valahogy kiókumulálta, hogy ez bizony egészségtelen. Attól kezdve akár a 15 évet is megérték a kiskutyák. 

A Safilo Group, a 2-es számú olasz luxus napszemüveg-konszern 160 eurós áron kínálja a Peggy-reloadot, mely kontingensből egy darab már Magyarországra is eljutott. Az Index szerkesztőségében ezúttal Becherpig jelentkezett be a Napszemüveg Blognál egy rövid prezentációra. (A szemüveg természetesen nem az övé, hanem a csajáé.) Nehéz, minőségi darab, minden elismerésem a vásárlójának, hogy mer ilyet hordani.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr554529569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gromek7 2012.05.22. 09:31:36

Hát Peggy-nek elég szarul állt...

KolompárRómeó 2012.05.22. 10:38:29

Hát ez gyönyörű. Ha ehelyett kapált volna, több értelmeset csinált volna.

delvideki 2012.05.22. 10:44:12

@KolompárRómeó:
Ecsém, mekkora egy helóta vagy' :D

Jokerpofa 2012.05.22. 10:55:08

mondhatjuk, megelőzte a korát, valamelyik LMFAO-s (így kell írni?) csávón tudnám elképzelni :D

Sotyola 2012.05.22. 13:32:56

Jesszusom. Te ez kurvajol nez ki... Komolyan!

SZATOM 2012.05.22. 14:45:41

Olyan, mintha Giger tervezte volna.

Mr.Treeger 2012.05.22. 15:00:39

A 30-as és 60-as évk közötti celeb világ mindig is érdekes volt számomra. Akkor ezt az osztályt műértő és általában művészeteben jártas emberek töltötték fel, nem úgy mint most.
Az 50-es évek Párizsa, vagy akár Olaszországa nagyon izgalmas lehetett, elég Cocteau-ra gondolni. Akkor még művész és filmsztár egy klubba járt.

A szemüveg történet, sőt inkább háttértörténete roppant izgalmas, akár egy filmet is fellehetne húzni mögé. Egy műgyűjtőnek egy szobrász készít szemüveget, nekem csodás.

Winkler Róbert 2012.05.22. 15:16:30

@Mr.Treeger: Engem mondjuk az amerikai szocreál szobrász, mint munkakönyvi bejegyzés hozott lázba.

Mr.Treeger 2012.05.29. 14:09:32

@Winkler Róbert:
Megnéztem egyéb műveit is. Hát azok nem szocreál kategóriába sorolhatóak:)

msnick 2012.05.29. 16:07:08

Tudni kell viselni. Amúgy ennél jobb dolgokat is lehet ott venni.

ketibredso 2012.06.23. 00:51:47

Sztem szuper ez a szemüveg... ez már műtárgy kategória!!!

éljenabelváros 2013.03.30. 23:11:07

Nekem van egy pink Tipton Puff-om, ha valaki szeretné... ;-)
süti beállítások módosítása