napszemüveg

Luxus lett a faszemüveg

2013. szeptember 20. - Winkler Róbert

canby.jpg

Az utolsó szálig elkelt a Shwood különleges kiadású Mercedes-Benz szériája. A cégről több mint egy éve írtunk először, és eleddig utoljára, hiszen bár volt róla szó, végül nem hozták be a márkát Magyarországra. Most viszont annyira felvitte az isten a dolgukat, hogy már a Mercedes-szel kokettálnak.


ashlandrozsafa175dollar.jpgShwood Ashland

Ekkora sikerhez persze az is kell, hogy okosan lőjük be a darabszámot. Bízvást kijelenthetjük, hogy a Shwood konzervatívan becsülte fel az érdelődést, hiszen a sorozatszám épp hogy csak kétjegyű: egészen pontosan 10. Meglévő modelleket dolgoztak át, de a fakeretes szemüvegeket gyártók amúgy is kevés formával dolgoznak. A Shwoodon kívül a Magyarországon is kapható Proof is inkább a színeket és a lencséket variálja, mint a fazonokat.

canby_bg.jpgShwood Canby - még a hipsztereknek

A Mercedes-Benz által szponzorált New York Fashion Week alkalmából talált egymásra a két márka, ami meglehetősen furcsa páros. A Shwood a halmozottan környezettudatos, mókás, fiatalos, és a végtelenségig öko-pozitív filozófiájú fiatal márka. A Mercedes-Benz pedig... hát igen, pontról pontra az előző felsorolás ellentéte. Sosem fogjuk megtudni, kinek volt ez az ötlete, mert szerintem a Mercedeshez még a Ray-Ban is kissé proli volna, de egymásra találtak.

hardcase2_grande.jpgMajd pont a tokja lenne műanyag

belmont3.jpgA különleges sorozat már bőrtokot kapott, talán a célközönség félreértené a koporsót. Viszont ezen nincs csillag, csak a Shwood szekercéi.

Meg kellett keresni a közös pontot. Nem irigylem, akinek kiosztották ezt a feladatot. Viszont megoldotta. Miből is készül a Shwood? Fából. Van a Mercedesben fa? Igen: a kormány és a műszerfal betétei. Hát akkor kész is vagyunk: a jövőre szalonokba kerülő új csúcs-Mercedes, az S osztály belteréhez használt fából készítették el a napszemüvegek kereteit. Ismét csak gondolom, és nem tudom, de nagy valószínűséggel nem is az egész keretet, hiszen az autókban is finom, vékony furnérral dolgoznak, úgyhogy én inkább csak a külső réteg rágyógyítására gyanakszom.

canby2.jpgCanby, ezúttal für Mercedes-Benz, 595 dollárért

Az Shwood az alsó-középkategóriás márkák közé tartozik, a gyári honlapon 149 dollárért rendelhető meg a legtöbb modell, de legalábbis a Merci-széria alapjául szolgáló Belmont és Canby. Ugyanezek Mercedes-furnérral pontosan a négyszeresébe, 595 dollárba kerülnek. Ha nagyon érdekli, hogyan néz ki a legújabb bálnamerci műszerfalán ugyanez a fa, itt nézegethetiLehet, hogy pénz nem is mozgott a két cég között, hiszen a Shwood nem kaphatna jobb ingyenreklámot, mint egy híres divatrendezvényen a világ egyik legismertebb márkaneve mellé csapódni, a Mercedes fejesei számára meg nyilván őrületes poén. Igazából egyáltalán nem értem, miért ilyen kicsi a széria, szerintem az autószalonokban komoly volument lehetne ezekből eladni.

belmont2.jpgShwood Belmont, a Stuttgarti Szent Csillaggal

belmont.jpgBelmont - a csillag a másik száron

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr955522853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása