napszemüveg

Az Ázsia Center sem a régi

2015. január 26. - Winkler Róbert

dsc03764.jpg

 A szórólap, ami elindított a messzi Szentmihályi út felé. A lényeg kínaiul van: a 30%-ra végződő kriksz-kraksz azt ígéri, hogy felmutatója ennyi kedvezményben részesül. A lap alján meg annyi világmárka, ami tényleg megmozdítja az embert.

dsc03762.jpg

Önmagában persze nem sok a világmárka mozgat, ellenben józan ésszel elképzelhetetlen, hogy az Ázsia Centerben valaki ilyesmit áruljon. Főleg olyan áron, ami alá bolti körülmények között nem lehet menni. Tehát - gondoltam - vagy hamisítványok, vagy valami érdekes megfejtés, amire esetleg nem is gondolok, érdemes tehát elmenni. Már önmagában reménykeltő, hogy hogy Elight-nak hívják az optikát, ami nagy valószínűséggel nem valami szójáték, hanem fordítási hiba; alighanem elitnek volt szánva.

dsc03749.jpg

Ezen már sajnos kívülről is látszik, hogy hiába van minden bizonnyal kínai kézben, nem igazi kínai bolt. Bár errefelé már évekkel ezelőtt sem lehetett konkrét hamisítványt kapni, azért elég sok márkázatlan replika és vicces gagyi volt. Márpedig mi másért megy az ember kínai boltba, ugyebár. Ezzel szemben vannak ugyan kínai termékek, leginkább optikaiban, de sem olcsónak, sem gagyinak nem nevezhetők.

dsc03748.jpg

Rendes, igazi Aviatorok, meg egyéb Ray-Ban-ek a plusz 45 ezres kategóriában. Ilyet Magyarországon minden optikában kapni, nagyjából ennyiért. A 30%-os engedmény persze már nem lenne olyan rossz, de egyrészt csak magyar alkalmazott volt a boltban, másrészt ugye valójában nem akartam napszemüveget venni, harmadrészt nyuszi vagyok, nem volt pofám elővenni a kínai szórólapot.

dsc03742.jpg

dsc03744.jpg

dsc03740.jpg

 Utoljára majdnem három éve jártam a China Martban, és ha szép hamisítványokat nem is, vicces dolgokat, meg nyomi szoft-hamisítványokat láttam dögivel. Nem beszélve arról, hogy lehetett kapni Kína leghíresebb saját márkáját, a teljesen oké Toctagont. Az Ázsia Center után átmentem hát a China Martba, de úgy tűnik, az alagsori illegális vietnámi piac felszámolása alaposan betett az egész plázának. Se vicces baromságok, se más, egy optika ugyan maradt (szintén Elight), de ott tényleg semmi érdekes nincs. Ahhoz képest a szomszédságában tovább lehet nézegetni a ledes fényfüzéreket. A legkínzóbb kérdés az Elight optikával kapcsolatban, hogy vajon miből él? A klasszikus zsidó bölcsességgel mondhatnánk, hogy mert vasárnap zárva tart, de ha jól láttam, vasárnap is nyitva van.

dsc03751.jpg

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr987109915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 21:02:08

Ezzel az Ázsiával olyan évente bepróbálkozok, de rendületlenül elkeserítően gagyi és még csak nem is olcsó. Ugyanazt a lámpát amit a kínai 3200 árul, megvettem az Lidl-ben 2300-ért. A memóriát drágábban árulják garancia nélkül, mint a MédiaM garanciával.

Végre tudtam venni 2 farmert. Egyet felpróbáltam, szóltam az eladónak, akkor még egyet ugyanebből, persze azt már nem próbáltam fel. Betett egy gyökeresen másikat, otthon vettem észre. Leszartam, úgy voltam vele, hogy annyit sem ér, hogy vissza menjek balhézni.

Szerintem reménytelen.

bkkzol 2015.01.27. 07:39:11

Az igazi Józsefvárosi turkálásnál nincs izgalmasabb. Van ott minden a baltától a sétapálcáig. Minden minőségben. Tévedés, hogy csak gagyi, rossz minőség van. Rendszeresen járok ki Kínába. Megkérdezi a nagykereskedő, hogy milyen minőség kell? Ha az a válasz, hogy minden jöhet 10 usa cent alatt akkor az olyan lesz...

sasaone 2015.01.27. 09:25:28

Menjenek a hule kinaiak haza es otthon boldogitsak a jonepet az otvar minosegu vacakjaikkal. Rohadtul felb**sza a csorom, hogy itthon a kis nyugdijasok kinlodnak a kinaiban megvasarolt szarokkal, ezek meg jarjak a kobanyai utat a luxusabbnal luxusabb terepjaroikkal. Mindezt ugy, hogy veszelyeztetik minden kozelben kozlekedo eletet, mert tokeletesen fogalmatlanok KRESZ teren. MENJENEK HAZA! Allamkotvenyestul!

Bergyilkos Bohoc 2015.01.27. 11:38:58

@♔bаtyu♔: Mert az Ázsiába élelmiszert és úgy általában mindennapi háztartási szereket érdemes venni. Van amit féláron megkapsz mondjuk egy Sparhoz képest.
A farmer, karácsonyi fényfűzér és a többi lom ami ott van, felejtős.
süti beállítások módosítása