napszemüveg

Győr-Sopron, vagy Érd a magyar luxusnapszemüveg-központ?

2016. január 01. - Winkler Róbert

dolce-gabbana-fw15-dg4275h_special_packaging_1.jpg

DG4275H, díszdobozával

A Dolce ősidők óta nyomja ezt a művirágos, marcipános-sírköves stílust, és szívesen mondanám, hogy most értek vele a csúcsra, de igazából oda már évekkel ezelőtt felértek, és gyakorlatilag ott táboroznak. És biztos nem azért csinálják, mert ez rosszul fogyna, bár nyilván nem nálunk. Nincsenek illúzióim: soha nem fogjuk megtudni, hogy akár a márkán belül mennyi ilyen extremitás fogy, a mostani eresztésből mindenesetre készítettek egy csúcsmodellt ötszázas példányszámban, melyből egy példány turnézik Magyarországon, és a győri Trendoptikában tekinthető, vagy vásárolható meg, 700 ezer forintért.

 

 

dolce-gabbana-fw15-dg4275h_front_1.jpg

Nem ez a Luxottica konszern első extrém drága napszemüvege, hiszen néhány éve a Bulgari egy milliós modellt hozott ki, érdekes módon az is Győr-Sopron-Moson-megyében, a magyarság luxusnapszemüveg-szívcsakrájában, egy soproni optikában van, egyébként még mindig, hiszen információim szerint továbbra sem kelt el. Pedig az egy hordható napszemüveg, ellentétben ezzel, ami nem csak a viselője haját tépi ki, de olyan súlya is van, hogy állítólag a mopszot annak idején úgy tenyésztették ki, hogy agarakkal hordattak sokáig ilyen szemüvegeket.

 

dolce-gabbana-fw15-dg4275h_1574_87_1.jpg

 

A Mama Brokátjai sorozatot, és ezen belül a szörnyeteget Szicília szigete inspirálta, persze nem ez az első, és reméljük, nem is az utolsó olyan D&G kollekció, amit az a földdarab ihletett, ahol még a roncstelepek is úgy néznek ki, mintha Csontváry festette volna őket. Fehér virágmintás, vörös rózsákkal és arany brossokba foglalt gyöngyökkel díszített, egyetlen egy került Közép-Európába.

 dolce-gabbana-fw15-dg4275h_side_image_1.jpg

Ha a +félmilliós árkategóriát nézzük, mondhatnánk, hogy á, ezek a napszemüvegek inkább imidzsmodellek, nem az a dolguk, hogy elfogyjanak, inkább hogy a tanulmányautókhoz hasonlóan kompromisszummentesen prezentálják a tervezők formatervezési elképzeléseit. Meg persze olyan ingyen publicitást hozzanak, ami különben sokkal többe kerülne, hiszen egy ilyen barokk oltár könnyebben bekerül a divatösszeállítások freak show-sarkába. Van persze egy másik olvasat is.

tagheuersenna-1.jpg

Az 580 ezer forintos Tag Heuer Senna modellből csak Érden eladtak már kettőt. Igen. Frankón. Mondom, na, tényleg. Sőt, nem is tudom, mikor beszéltem utoljára Tag Heuer Csabival, azóta simán elmehetett még egy is. Talán ugyanaz lehet az ok, amiért egy átlagos magyar gazdag simán megvesz egy BMW X6-ost, de egy Maserati Quattroportét már nem: mert az feltűnő lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr888219790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása