napszemüveg

Tommy Hilfiger - 2016.

2016. április 25. - Winkler Róbert

_a0d0875_eredmeny_640.jpg

Bármennyire hangozzék osztráknak, Tommy Hilfiger valójában amerikai; a 65 éves dizájner New York államban született, és a tervezői szakma szempontjából legalább ilyen érdekes, hogy egy nő a felesége. Húsz évesen nyitotta első ruházati boltját két barátjával szülővárosában, a New York állambeli Elmirában. New Yorkba jártak cuccokért, de Hilfiger egyre elégedetlenebb volt a felhozatallal, úgyhogy elkezdte tervezgetni a saját dolgait. Rá is jött, hogy ez az, ami igazán boldoggá teszi.

_a0d0872_eredmeny_640.jpg

TH 1378

New Yorkba költözött, és számos márkának dolgozott, többek között a Jordache Jeans-nek. A munkájához tartozott, hogy a 80-as évek Kínájában, Indiában kellett felügyelnie a gyártást, és emlékei szerint ott tanulta a legtöbbet a szakmáról, hiszen a szeme előtt keltek életre a szabásminták.

_a0d0873_eredmeny_640.jpg

TH 1378

1985-ben alapította saját divatházát, ami stílusra egyfajta kamu-egyetemi stílust vitt, mármint a régi, elit észak-keleti egyetemek kőgazdag hallgatói által viselt konzervatívan elegáns stílust. Ez egy régóta bevett, létező irányzat, és az Ivy League-stílust olyan klasszikus márkák vitték, mint a nálunk elsősorban alsógatyáiról ismert J. Press. Az elit egyetemi vonalvezetés talán egyfajta lelki fertőtlenítés is volt a művész számára, hiszen korábban hosszú évekig kellett hippicuccokat árulnia. Itt kéne gyorsan megjegyeznem, hogy a fenti Tommy Hilfiger napszemüvegek nem gyári hibásak, hanem forradalmi módon egy-egy szár külön jelenít meg a három jellegzetes Hilfiger-színből (piros-kék-fehér) kettőt.

_a0d0877_eredmeny_640.jpg

TH 1378

Emellett azért a Hilfiger sosem volt karót nyelt brand, és számos pop-rost eseményt és turnét támogatott Lenny Kravitztól Britney Spears-ig. Hogy Hilfiger tervez-e ma még bármit is, vagy inkább csak ellenőriz és irányt mutat, csak ő tudná megmondani, különös tekintettel arra, hogy a napszemüvegeit kiadta a kettes számú olasz mamut, a Safilo gondozásába. Bárki tojta is a terveket, a hangulat ugyanaz a preppy-nek is nevezett elitegyetemi, elegánsan visszafogott világ.

_a0d0878_eredmeny_640.jpg

TH 1378

_a0d0882_eredmeny_640.jpg

_a0d0880_eredmeny_640.jpg

TH 1307

_a0d0881_eredmeny_640.jpg

TH 1307

_a0d0888_eredmeny_640.jpg

_a0d0886_eredmeny_640.jpg

TH 1397

_a0d0887_eredmeny_640.jpg

TH 1397

_a0d0889_eredmeny_640.jpg

TH 1397

_a0d0890_eredmeny_640.jpg

TH 1397

_a0d0895_eredmeny_640.jpg

_a0d0893_eredmeny_640.jpg

TH 1399

_a0d0894_eredmeny_640.jpg

TH 1399

_a0d0896_eredmeny_640.jpg

_a0d0897_eredmeny_640.jpg

TH 1399

_a0d0898_eredmeny_640.jpg

TH 1399

_a0d0902_eredmeny_640.jpg

_a0d0899_eredmeny_640.jpg

TH 1379

_a0d0901_eredmeny_640.jpg

TH 1379

_a0d0903_eredmeny_640.jpg

TH 1379

_a0d0904_eredmeny_640.jpg

TH 1379

_a0d0908_eredmeny_640.jpg

 

_a0d0910_eredmeny_640.jpg

 _a0d0913_eredmeny_640.jpg

_a0d0911_eredmeny_640.jpg

TH 1405

_a0d0912_eredmeny_640.jpg

TH 1405

_a0d0914_eredmeny_640.jpg

TH 1405

_a0d0915_eredmeny_640.jpg

TH 1405

_a0d0918_eredmeny_640.jpg

_a0d0916_eredmeny_640.jpg

TH 1403

_a0d0917_eredmeny_640.jpg

TH 1403

 

_a0d0920_eredmeny_640.jpg

TH 1403

_a0d0923_eredmeny_640.jpg

_a0d0921_eredmeny_640_1.jpg

TH 1401

_a0d0922_eredmeny_640_1.jpg

TH 1401

_a0d0924_eredmeny_640.jpg

TH 1401

_a0d0925_eredmeny_640.jpg

TH 1401

_a0d0933_eredmeny_640.jpg

_a0d0931_eredmeny_640.jpg

TH 1391

_a0d0932_eredmeny_640.jpg

TH 1391

_a0d0934_eredmeny_640.jpg

TH 1391

_a0d0935_eredmeny_640.jpg

TH 1391

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr538659566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gizmo26666 2016.04.25. 20:59:48

Miért olyan drágák a napszemüvegek?
Ezt neked ajánlom, Róbert:
www.youtube.com/watch?v=voUiWOGv8ec

Winkler Róbert 2016.04.26. 08:51:58

@gizmo26666: Hát igen, és nagyjából ugyanezt lehetne elmondani a drágább nadrágokról, sajtokról, autókról, parfümökről és tintapatronokról.

-JzK- 2016.04.26. 09:38:03

@gizmo26666:
Egyszerű: azért olyan drága minden "márkás" termék, mert ebből gazdagszik meg a te zsírodon a dörzsölt nyugati góré, a te pénzedből költ kokainra és kurvákra, meg persze a marketingest is meg kell fizetnie, aki milliókat kaszált 4 db szóért. Na erre mondták anno, hogy nem munka, hanem a nép átbaszása. Igen, ez egy ilyen világ, amely nem a társadalmi hasznosságot vagy a klasszikus értelemben vett jó emberséget jutalmazza, hanem a gátlástalan pszichopaták világa.
süti beállítások módosítása