Végül Trieszt lett belőle. Trieszt autóval hat óra, de már Olaszország, van tengere, tökéletes hétvégi program, és persze a Monarchia építészeti emlékein kívül telis-tele van Persolokkal.

A neten rengeteg trieszti ottica ajánl Persolokat, listát nem írtam, mert az ember úgyis csak lődörög, és akkor majd szépen belebotlik a megfelelő Persolba. A tavasszal komolyan meg kellett terveznem a bécsi ic! Berlin-beszerzést, de az ic! Berlin egy feltörekvő, közepesen hülye márka, melyet Bécsben össze-vissza négy optikus tart a háznál. A Persol viszont olyan olasz, mint a Ferrari (már dolgozom a Persol-közhely poszton), biztosan tele lesz vele minden. Az első két üzlet régi vágású optika. Az egyikben csodálatos régi keretek és napszemüvegek voltak, de az eladó elbújhatott, vagy az az újsággal üldögélő faszi volt a boltos, és egyszerűen nem volt kedve kiszolgálni.

A másik kis optikában szintén volt egy csomó különlegesség, főleg női napszemüvegekből, de csak mutatóba volt egy-két Persol. Triesztben nem veszik félvállról a napszemüvegeket, de nagyjából ott is Ray-Ban-ből van a legtöbb. Volt aztán két nagyobb optika, irtózatos kínálattal és 20-30 közötti Persolkészlettel. Az első egy igazi paranoid szaküzlet volt: tele voltak a polcok szabadon levehető, de a szárukon durung lopásgátlót viselő napszemüveggel, viszont az eladó kedvesen, ugyanakkor határozottan közölte, hogy a próbálgatás nem önkiszolgáló: tőle kell kérni, amelyiket az ember felpróbálná.

Esküdni mertem volna, hogy ilyen kretén ügymenetet csak a mi szülőhazánk tud kitermelni, de nálunk ilyet még nem is láttam. Ahol fel vannak szerelve a szemüvegekre a lopásgátló csipogók, ott hagyják a vásárlót békében próbálgatni, de így, hogy külön kérvény kell minden szemüveghez, amit egyébként simán le lehet venni a polcról, kinek van kedve próbálgatni? Nem bírtam magammal, megint fel kellett próbálnom egy 714-est, ami elég bizarrul áll. Lehet, hogy akkor kell majd egy ilyen klasszikust vennem, amikor nem csak tesztelésre kívánok meg egy Harley-Davidsont, hanem állandóra is; lehet, hogy a 714 ilyen kardigános-papás fazon, Mastroianni is eleve papának született.

Azért szoktattam volna magam hozzá, már vettem elő a fényképezőgépet, hogy érleljem a dolgot, de azonnal szóltak, hogy nem szabad fotózni. Vajon miért? Bécsben bezzeg lehetett, és két órányi képnézegetés után vissza is mentem az ic! Berlinért, szerintem megérte nekik. Na sebaj, volt még egy nagyobb bolt, ahol normális volt a személyzet, de kevés a Persol. De legalább kiraktak elém mindenféle Porschét 300 euró fölött – elég szép holmi, és annyi Carrerát láttam, hogy el is határoztam, kell egyszer egy Carrera. A Carrera nekem olyan, mint a Yamaha XJR 1300; hiteles, ízléses retró, ami a maga nyomi módján lényegében évtizedek óta menő. Persze majd valami nagyobbat kell néznem, mert a kis Carrera ugyanolyan idiótán áll, mint a kicsi Aviator, de elnézést, hogy elkalandoztam.


Aztán egyszerre csak ott volt a bolt, egy kicsike, régies optika a belvárosban, félig eltakarva valami állványzattól, de már a kirakatban több Persol volt, mint a korábbiakban. És persze komoly tömeg forgolódott a tíznél biztosan nem több négyzetméteren. Hát igen, a kereskedelemben sincsenek nagy megfejtések, az árukészlet behozza a vevőt. A pult mögött egy ősz néni, aki inkább csak mosolygott, két fiatalabb eladó foglalkozott érdemben a vevőkkel. De ezt adják össze: ott voltak a nyitott Ray-Ban és Persol-tárlók, nem beszélve a többi márkáról, tele. És egyik szemüvegen sem volt lopásgátló bumszli! Hogy csinálják? Őr se volt, vagy nem láttam, a bolt tömve, simán el lehetett volna lopni félmillió forintnyi sötétített üveget és teknőckeretet. Magyarország pedig alig 400 kilométernyi távolságban.

A világért sem szeretnék persze ötleteket adni a boltiszarka-kamarának, inkább csak aggodalmamat szeretném kifejezni. Benyomakodtam tehát abba a sarokba, ahol a nagyobbik Persol-tároló volt, annyi Persollal, hogy ha az nem napszemüveg, hanem sáska, akár bibliai csapásnak is elmegy. Egyszer valamelyik eladó megkérdezte, segíthet-e valamit, aztán hagyott nyugodtan tobzódni. Ezek legalább olyan elhivatottak, mint a híres újpesti hentes a Harangvirág cukrászda mellett. Hamar megtaláltam ezt itt, a 2221-es cikkszámot. Félreraktam a pulton, és gyorsan felpróbáltam még vagy harmincat, bár elég nehéz volt odanyomakodni a nagy tükörhöz – én valahogy egész alakosban szeretek napszemüveget próbálni. Nem ugrottam tőle hátraszaltót, de elfogadhatóan áll, Persol és téglalap – ha egyszer véget ér a nagy Wayfarer-téboly, és eljön az utolsó ítélet, én nyugodtan állok a teremtőm elé.