napszemüveg

Nincsen műlégy polár nélkül

2011. november 11. - Winkler Róbert

 

Uj Péter ezúttal egy régi Smithben ugrott be. Egy haverja vette, illetve rendelte, de elfelejtett rá polárszűrős üveget rendelni. Horgászáshoz így nem az igazi, ráadásul az eredeti rendelő nem egyszerű, talpas pontyhorgász, hanem műlegyes.

 

 

 

Márpedig műlegyezéskor látni kell a halat, hogy mikor vágjanak be neki, vagy mi. Fogalmam sincs a műlegyes horgászatról, de azt tudom, hogy a polarizált lencse mindenhol csak szívás, egyedül vízzel összefüggő dolgoknál van értelme. És ha már itt tartok, bár tudnám, miért van nekem annyi polérszűrős szemüvegem. Viszont Péter szerint, aki árában átvette a Mogult, a bágyadt késő őszi fényben ez a barna üveg egész jó, és már két éve bírja a ridegtartást.

 



 

A Smith európai gyári honlapja szerint a Mogul lényege, hogy bár az elérhető legjobb anyagokból készült, egyáltalán nem hivalkodó. Hogy az eu-s végződésű honlapon miért dollárban (180) adják meg az árat, nem tudom, de a Smith Mogul tényleg szép, a vékony acetát keret elég minőségi, és a polikarbonát lencsékkel igen könnyű.

 

 

Ugyancsak a Smith honlap nézegetésekor gondolkoztam el azon is, hogy a jelenleg rendelhető valamennyi változatot polarizáltnak hirdetik, akkor hogy a francba érkezett polárszűrés nélküli?

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr503370971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.Treeger 2011.11.11. 20:20:07

csak polarizált lencsét

PiBá 2011.11.11. 20:45:43

"de azt tudom, hogy a polarizált lencse mindenhol csak szívás, egyedül vízzel összefüggő dolgoknál van értelme" - Szerintem meg nem. Minden körülmény között nagyon jónak tapasztaltam. Na jó, LCD kijelzőt nem feltétlneül jó nézni benne :)

Gukker 2011.11.11. 20:58:15

"de azt tudom, hogy a polarizált lencse mindenhol csak szívás, egyedül vízzel összefüggő dolgoknál van értelme"

Vezetésnél ködben is nagyon jó!

the_provider 2011.11.11. 21:01:49

Eddig is sejtettem, hogy nem az izlése miatt volt főszerkesztő, de most már tuti. Elbaxxott csúnya ez a szemüveg, persze a lencséje ettől még lehet jó.

Zsírfeka 2011.11.11. 21:05:27

LCD-nél sincs gáz, csak ha megforgatod
szerencsére a gyártók rájöttek, hogy a polarizáció síkját úgy kell belőni, hogy a napszemcsikkel ne legyen gond
néhány régebbi autóban viszont tényleg gáz, mert ott még erre nem gondoltak
nekem pl volt egy peugeot 807, 2005-ös évjárat
amúgy meg az üveg hibákat remekül látjuk, feszültséget, stb
ezen kívül semmi baj nincs a polárszűrővel, szebbek a színek, UV szűrés, nem csillog a világ, laposan sütő nap nem zavar
ez máshol nem elérhető, csak polárországban :)
Szóval miért is szívás?

Winkler Róbert 2011.11.11. 21:25:15

@Zsírfeka: Hát én elég gyakran vezetek mindenféle új autót, és mindig szopó, ha polárszűrős napszemüveg van rajtam. Ha valamit az lcd-kijelzőkön akarok megnézni, állandóan a szemüveget kell tologatni. Tehát horgászáshoz, hajózáshoz, ilyesmikhez biztos jó, egyébként csak furcsán csillognak benne bizonyos tárgyak, de a kijelzőkkel végképp nem kompatibilis.

Zsírfeka 2011.11.11. 21:31:01

@Winkler Róbert: teljes sötétség van, vagy csak haloványabb a kijelző?
én az utóbbira gondoltam, ez teljesen normális
nekem a francia kocsikban nincs ilyen jellegű problémám, leszámítva a 807-est, de seat vagy egyéb másikban sem
a halványságával meg nem foglalkozom, mert legalább a parkolójegy tükröződése sem zavar :)
de a laposan sütő napnál érzem leginkább a hatását, mert nem vakít, és az aszfaltról visszaverődő fény sem

reccs 2011.11.11. 21:53:17

Hát, innen legalább nem tudsz elkésni :)

Winkler Róbert 2011.11.11. 21:53:57

@Zsírfeka: Teljes sötét. Nyomkodom is mindig a gombokat, hogy na mi lesz már, míg rá nem jövök, hogy ja, polár.

hungarisztan 2011.11.11. 22:17:01

Repülőt kell vezetni, abban totál analóg műszerek vannak (legalábbis a fun kategóriában). :o) Meg ugye minél vékonyabb a légoszlop fölötted, annál inkább érdemes védeni a káros sugárzástól a szemet.
Amúgy tényleg csak jót lehet mondani a polárszűrőről: sokkal szebb benne az egész világ, élénkebbek a színek, tisztább, szárazabb érzés. :o)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.11. 23:37:43

az volt mar. hogy aki 5 dollarnal dragabb napszemuveget hord, az buzi?

Bud Hill 2011.11.12. 00:48:37

hagyma: az még nem, de az se nem volt, hogy aki elmegy usába, oszt magyarba kommentelget, mer nem bír megtanulni ángolul írni, az meg faszszopó, szóval rántsátok le egymást winkler-kóklerrel meg ezzel a parókás transzszexuális hermafroditával egymást, utána fossátok tele mari száját, de vigyázzatok, mer igen mohó a vén kurva, még a végén leharapja az ánuszotokról a csokikarikát.

hallari 2011.11.12. 01:12:37

De jó is egy mélyet szippantani a magyar-amerikai megbékélés tiszta és ózondús levegőjéből... Mi ez az ordenáré bűz?!
És hova lettek a napszemüvegek?!

Zsírfeka 2011.11.12. 08:42:21

@Winkler Róbert: hát most passzolok, mert nem találkoztam a jelenséggel tök új autóknál
se gps se semmi
:(

www.szem.tv · http://csikosgabor.blogspot.com/ 2011.11.12. 09:55:02

Most nem mennék bele a visszaverődő, polarizált fény tulajdonságaiba, különös tekintettel az autóvezetésre, de annyit, hogy @hungarisztan ebből jeles. Viszont engem is megfogott ez a horgászatot is villantó poszt, mégpedig azért, mert tetszik ez a Smith nagyon. Nekem eddig márka csak Ray Ban volt, abból is a pilóta barátomtól kapott, akítől megtudtam azt a gyönyörűséges célszerűséget, hogy a keret középső lyukába rakták az amcsi pilóták a cigit, ha gyors harcba bonyolódtak. Most viszont nagyon a Smith-en. CSak az a kérdésem, hogy igényel-e valami testtartásbeli módosulást a viselése, mert az első képen, mintha Péter, olyan enyhe bikás előredőlést mutatna. Nem árt tudni. De lehet, hogy csak a hajvonal és a gallér találkozásából adódó, nem kívánt hullámosodást kerüli el?

grufftipunk (törölt) 2011.11.12. 09:55:05

Igaz férfi nem hord napszemüveget.

Kivétel;

-Biciklizéshez
-Painballhoz, airsofthoz
-ejtőernyőzéshez, siklóernyőzéshez

De ezek már inkább védelmi kategóriák.

Hosszú autóúton egyszer sem volt még olyan fény-gondom, amit ne tudtam volna korrigálni a kocsiban található lehajtható kis kütyüvel, ami a plafonról manuálisan tájolható be..

Volt egy nyár, amit végig napszemcsiben toltam végig, sokszor ülve autóban. Csak annyit értem el vele, hogy sokkal érzékenyebb lett a szemem mindenféle jellegű fényre. Azóta nem hordok szemüveget, és láss csodát, nem zavar, ha a szemembe süt a nap, és még látok is közben. Érdekes nem lettem szupermen, egyszerűen csak hozzászokott a szemem a körülményekhez, és teszi a dolgát.

Amúgy meg mit gondoltok, 200 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem volt napszemcsi? Semmit, mert még éjjel egykor is úgy láttak a sötétben, mint a macska, olyan szuper volt a látásuk!

A napszemüveg is az egyike az olyan dolgoknak, ami elkényelmesít, és visszafejleszt.

És most nem a hegesztőszemüvegről beszéltem!

grufftipunk (törölt) 2011.11.12. 09:58:35

*Amúgy meg Paintball, de elmegy painballnak is, mert nem egy kellemes érzés, amikor megcsap az a fránya ételfesték labda!!

capor_ 2011.11.12. 10:09:20

@grufftipunk:

Azért millió ok lehet amiért még lehet napszemüveget hordani. Pl amikor a sivatag közepén dolgoztam napi 10-12 órát igenis jól jött a napszemüveg..

És legalább a szemem környéke sem lesz ráncos idő előtt :P

cso zsi 2011.11.12. 10:16:29

Lehet hogy van különbség a poláros lencsés, és a Polaroid napszemüvegek között.
Ez utóbbi hagyományos szürke/fekete, és sárga lencsésben is bejött, horgászáshoz meg volt olyan, ahol a lencse előtt volt egy második, forgatható polárlap.
A normál kivitel nagyon jó autóvezetéshez, kilátni az összekoszolódott szélvédőn, átlátni az előtted haladó döntött, csillogó hátsó ablakán. LCD-kijelző gondom nincs vele. Mindegy, merre van forgatva. (iPhone 3G ne legyen 45 fokban, de úgy meg ki használja)

grufftipunk (törölt) 2011.11.12. 10:42:23

@capor_:
Jogos, nem is vitatom.

Viszont ha mindig hordod (indokolatlanul), akkor sokat visszavesz a szemed teljesítményéből. Magamon ezt tapasztaltam hosszútávon, ezért most már odafigyelek, és csak akkor viselem, ha szükséges (védelmi okok miatt).

AUTÓNEPPER · http://autonepper.blog.hu 2011.11.12. 12:08:35

Most vettem a LIDI-be Fasza multifunkciós cserélhető lencsés sportszemcsit kemény 2300ft-ért.

Arról is írhatnál tesztet!

pickapu 2011.11.12. 20:37:55

Munkához, vezetni csak polárszűrős szemüveget veszek. Eső utáni hirtelen jött napsütésben az aszfalt rendesen szórja a fényt, de a szembejövő autók szélvédőjének kellemetlen tükröződése is elkerülhető vele. A műszerfalamon szerencsére látható a kijelző, egyszer jártam úgy egy bizonyos benzinkútnál, ahol álltam a pisztollyal a kezemben és néztem a kijelzőt másodpercekig, mire rájöttem, hogy a hiba nálam van.
Megszoktam és nehezen mondok le róla.

Zsírfeka 2011.11.16. 21:15:38

www.youtube.com/watch?v=mjqlFtBnkXQ
polárszűrős és napszemüvegre is vásárolható felületkezelés
süti beállítások módosítása