Smith 2013.

2012. november 09. - Winkler Róbert

outlier.JPG

Smith Outlier

A Smith rákfenéje Magyarországon, hogy nem ismerik. A kettes számú rákfene a félművelt napszemüveg-nörd, aki szerint a Smith a szegény ember Oakleyja. Ez pedig, mint általában a féligazságok, nehezen cáfolható. Tény, hogy a Smith is erősen jelen van sport-vonalon, hiszen Dr. Bob Smith amerikai fogorvos találta fel annak idején a páramentes síszemüveget. És a Smith nem csinál már-már otrombaságba hajlóan agresszív modelleket, ahogy ez a 2013-as kollekcióból is kiderül.

outliera.JPG

Smith Outlier félprofilból

A 2013-as kollekcióban nincsenek nagy meglepetések, az utcai Smith-ek tartják magukat a korábbi, visszafogottan extrém, minőségi benyomást keltő imidzshez. Már a 2011-es modellek is nagyrészt lenolaj alapanyagú keretekre épültek, az újakon is zöld matrica jelzi, hogy újrahasznosítható az alapanyag. Bár megnézném azt a greenpeace-est, aki ilyen alapon választ magának napszemüveget. A Pavillion az alábbi barna-barna összeállításban inkább a szolidan elegáns, van hozzá aranytükrös lencse is, de csak fekete kerettel. Én ebbe nyomnám az arany tükröt, remélem, a modellfrissítésnél megcsinálják.

pavilionz21a.JPG

pavilionz21.JPG

Smith Pavilion

showdowna.JPG

Smith Showdown

Érdekes újdonság a Showdown, ami sziluettre nagyon hasonlít a Smith egyik klasszikusára (Serpico), de mintha az ic! Berlinekhez hasonlóan lemezből hajtogatták volna. Jól néz ki, de nekem az a tapasztalatom, hogy hiába párnázzák ki a szárat meg az orrnyerget, egy ilyenből sose lesz kellemes viselet.

showdownc.JPG

A Showdown lencséi ragasztással kerülnek a keretre, de a szár már tartalmaz csavart, ellentétben a német techno-manufaktúra, az ic! Berlin termékeivel.

brooklyn.JPG

Brooklyn egyike a kevésbé érdekes uniszex Smith-eknek, legalábbis ebben a fekete keret-szürke lencse kombóban. Így ha már szóba került, a Smith erőssége szerintem épp a különleges színösszeállítások. A Brooklyn is kapható ezerszer érdekesebb szárral-kerettel-lencsével.

brooklyn1.JPG

Brooklyn, döntött arany Smith-logóval, fekete-szürkében

A Hemline a Smith női újdonsága, ebből történetesen egy extrémebb színösszeállítást választottunk. Minden lencséje polarizált, létezik szürkével és barnával, és ugyanezekkel átmenetesben.

hemline.JPG

hermlinec.JPG

Hemline

Személyes kedvencem a Chemist, ami a legszebb utcai Smith-hagyományokat folytatja. Gusztusos, selyemcukor felszínű keret eltérő színű szárral. Érdemes megnézni a gyári honlapon, miket találtak ki még. A 2013-as modellek még nincsenek fent, viszont érdemes megnézni, mennyivel jobbak lettek a Chemist vonalai, mint az előző generáció. 

chemists.JPG

chemiostsa.JPG

Smith Chemist

Itt pedig a posztot indító Outlier keskenyebb változata, hasonlóan meredek színű tükrös lencsével, ami Mastermind névre hallgat. Képen nincs sok különbség, ahogy egyénként élőben sem, a két modell létjogosultságát nyilván az adja, hogy mindenkinek más szélesség áll jól.

masterminda.JPG

outlierc.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr934895695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SemBoga 2012.11.09. 10:26:08

a bemutató szép, a késztetés a vásárlásra mégsem érződik itt belül

ixub 2012.11.09. 12:56:44

Nem tudja valaki, hogy melyik gyártónál és hol lehet dioptriás napszemüveget rendelni. Legutóbb úgy oldottam meg, hogy egy barna színű Oxydo keretbe csináltattam sötét lencsét, de ez még se olyan mint egy igazi napszemüveg.

Köszi:x

blash 2012.11.09. 13:25:50

Megnézve ezt a mostani Performance szériát, kissé sajnálatos, hogy nincs olyan szemcsijük, mint a kb. 10 évvel ezelőtti Boomerang és Moab H/P:

smithoptics.eu/products/#/sunglasses/Sunglasses+View+All/

Keresem már régóta a Moab utódját, ami így néz ki: designbivouac.typepad.com/designbivouac/2005/05/smith_moab_hp_r.html

A Boomerang olcsóbb kiadása volt, gumis szárak nélkül, de ugyanúgy három lencsével. Már legalább 10 éves, ez meg is látszik a narancs lencsén, mert szinte mindig csak azt használom bringázáskor. Nyáron is elég szokott lenni, mert nem citromsárgás, hanem kicsit sötétebb, déli erős naphoz is elég, erdőbe beérve meg nem olyan sötét, mint egy barna lencse. Lehajtott fejnél nem csúszik le az orromon, a keret és az orrnyereg izé sem zavar a látótérbe. Szempillámhoz sincs túl közel a lencse. Nem értem, hogy nekem van fura fejem, vagy csak ilyen jól eltaláltak ennek a szemüvegnek formáját, de nem találok bringázáshoz ennél kényelmesebb szemüveget, ha nem számítom az Oakley M Frame-eket. Kíváncsiságtól hajtva ki vagy fel szoktam próbálni ismerősök bringás szemüvegeit, hogy hátha végre találnék másik kényelmes szemüveget, ha ezzel történne valami...

blash 2012.11.15. 17:42:20

@blash: és imádom ebben a sötét narancsban a naplementéket, ma is sokkal jobban nézett ki ezzel a lencsével.