napszemüveg

Arnette 2013.

2013. március 12. - Winkler Róbert

fire drill.JPG

Fire Drill

Az Arnette a Luxottica - egyik - sportos márkája, ami Magyarországon már kapható volt korábban is, de mivel a márkanév ismertsége alatta maradt annak a küszöbnek, hogy az optikusok kockáztattak volna vele, ez inkább csak afféle elméleti kaphatóság volt. Idén változik a helyzet, mert nem csak a forgalmazó fektet nagyobb hangsúlyt a terjesztésre, de maga az Arnette is rengeteg új modellel jelentkezett.

fire drill 4143.JPGFire Drill pirosban

Nem könnyű az Arnette-ről részletes információkat szerezni, mert nem akkora név, mint az Oakley, ami egyébként szintén a Luxottica konszerné, és távolról sincs olyan történelme, mint a Persolnak, vagy akár a Ray-Bannek. Bizonyos források szerint az Arnette jelenlegi offenzívája annak köszönhető, hogy átment a céghez az oakley egyik vezető formatervezője, máshol azt olvasni, hogy már a márkanév is erre a bizonyos tervezőre, Tommy Arnette-re utal. Tehát nem mehetett át később, ugye.

glorydazea.JPGGlory Daze

Mindegy is: nézzük inkább a kínálatot. Találkoztam már olyannal, akinek az Arnette-ről beugrott az Oakley, én nem igazán látom benne, szerintem visszafogottabb, finomabb és elegánsabb is, mint a legtöbb Oakley. Nehéz is lehet konszernen belül pozicionálni, hiszen a Luxotticánál már eleve ott az Oakley, és az ugyancsak crossmotoros-síelős-hódeszkás Smith. Árban az Arnette jóval az Oakley alatt van, nagyjából a Smith-szintre pozicionálták úgy harmincezer forint körül.

glorydaze.JPGGlory Daze

Az idén húsz éves cég imidzsben ugyanazt csinálja, mint szinte mindenki más, aki fiataloknak akar bármit eladni: extrémsportokkal reklámoz. A gyár honlapon láthatók BMX-trükközések szponzorált művész előadásában, felhívás urban snowboard versenyre, és külön menüpontban az összes szponzorált versenyző - rengeteg szörfös, töméntelen gördeszkás, annyi snowboardos, mint az oroszok, néhány BMX-es, és a sor végén két szomorú wakeboardos. Ennyi tehát az ideológiai háttér, most nézzük az idei Arnette-eket.

 

la pistola.JPGLa Pistola

 

moolah.JPGMoolah

 

dibsc_1.JPGDibs

dibs_1.JPGDibs

dibs szara_1.JPG

A Dibs szárvége

quick draw.JPGQuick Draw

ragexxl.JPGRage XXL

 

ragexxla.JPGRage XXL

 

witchdoctor1.JPGWitchdoctor

witchdoctora.JPGWitchdoctor

 

cold one_1.JPGCold One

 

afterparty_1.JPGAfterparty

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr775128053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buli007 2013.03.12. 22:12:24

Miért hiszem, hogy a Moolah olyan Persolos??
Egyébként az a legjobb...

polk 2013.03.15. 20:48:17

Robi!
Ezt a márkát hol lehet megvenni a "határokon" belül? Mivel jól néz ki, de utoljára a Border (R.I.P.) magazinban halottam róla? Köszi: egy vidéki

John_Shaft 2013.03.16. 17:39:16

@polk: Optic World Mammut vagy Westend, de hamarosan (1-2 hónap) több pesti és vidéki optikában is lesz.
süti beállítások módosítása