napszemüveg

Heló, Google, kitől jön a Glass?

2014. január 09. - Winkler Róbert

gg2.jpg

Magára fikarcnyit is adó megmondóember már legalább kétszer megmondta, hogy a Google Glass mennyire zseniális, és mekkora siker lesz, illetve hogy mekkora baromság, és rég látott a világ akkora bukást, amilyenben a terméknek része lesz. Szerencsés esetben mindkettőt megmondta már, csak a sorrend kérdéses. Egyvalamit nem szoktak megmondani: oké, hogy Google, de a lencsék honnan jönnek majd?

gg4.jpg

Egyelőre úgy tudni, hogy a napszemüveg változatok két helyről is: mindkét márka amerikai, és olvasóink jól ismerhetik. A Maui JIm a különleges látványvilágot nyújtó színkiemelős polarizált lencséiről vált híressé - egy Maui Jimben a világ egy rengeteg selyemcukrot tartalmazó Michael Bay-filmmé változik. A Zeal Optics szintén polarizált napszemüvegeket gyárt, de ők nem a színképbe nyúlkálnak, inkább megpróbálják létrehozni a Zöld Szent Grált, a lebomló napszemüveget. Ami egyébként már sikerült is nekik: az új széria szárai olyan anyagból vannak, hogy levegőtől elzárva (vízbe esve, föld alá keveredve) néhány évtized alatt lebomlik. És persze a Zeal gyártja a Magyarországon is kapható beépített navis síszemüveget, ami már érthetőbbé teszi szerepüket a Google Glass projektben.

Zeal Riviera.jpgZeal Riviera

A Google Glass napszemüveg-partnere az eredeti hírek szerint a Ray-Ban lett volna, a GG Wikipedia-oldalán is még ez az információ olvasható, a CNeten viszont már októberben is a Maui Jim és a Zeal szerepelt napszemüveg-partnerként.

gg3.jpg

A Google Glass lényege, hogy a Google alapban csak a keretet és a mikromonitort adja, a vásárló maga egészítheti ki optikai vagy napszemüveg-lencsével. Mivel a Google Glass valójában nem szemüveg, hanem egy orrnyergen hordozható miniszámítógép, érdemes lenne megfontolni, hogy nem komplett keretet adnak, hanem egy bármilyen egyéb szemüveggel kompatibilis szettet. A minimonitor, és a hozzá kapcsolódó áramellátás, elektronika, kamera és mikrofon, mellyel a gépet vezéreljük, már így is a lehetetlenségig kicsi, de az igazi az lenne, ha nem kéne ilyen dizájnkompromisszumokat kötni, mint például az alant látható szemüveg esetében. Oké, van akinek tetszik, másnak meg nem.

Google-Glass-photo_610x306.jpg

És akkor talán javulna egy kicsit a Google Glass - egyelőre - reménytelen, gyógyegér nörd-imidzse, amiből aztán olyan vicces blogok fakadnak, mint a kitűnő White Men Wearing Google Glass.

whiteman.jpgFehér ember Google Glassban

holoholo.jpg

És egy Maui Jim Holo Holo - majd ha egy ilyenre lehet észrevétlenül rápattintani a Google-minikomputert, na akkor szóljanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr845748339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Macskond 2014.01.09. 19:02:59

Érdekes hogy a google glass féle termékre több mint 20 évet kellett várni.
89-90-ben volt hír hogy az AlbaCompban (igen, Székesfehérváron) kifejlesztettek egy olyan technikát amivel ilyen kijelzőkhöz gyártanak vezetékezést, de a Sony mikor meg tudta mire kell nem volt hajlandó mini LCD-ket szállítani hozzá (hogy ilyen szemüveget építsenek), inkább felvásárolta a gyártási know-howt magának. És a jelek szerint vagy katonai alkalmazásba adta el, vagy csak elücsörgött rajta.

XXL 2014.01.09. 19:49:33

A Ray-Bay sajnos már nem amerikai, hanem olasz. A minősége meg......, hát az már csak régi önmagának az árnyéka.

zolij 2014.01.09. 20:35:25

@Macskond: szerintem nem is annyira a technikára kellett 20 évet várni, hanem a megjeleníthető tartalomra.

fosdapass 2014.01.27. 19:11:15

Én furatot fogok trepanálni az Os Frontale területre és mindent rögzítek betolható macro SD-re. Igazából kéne még egy robotkar, hogy a bajkonúrozás (ld. fenti kép) közben posztolni is tudjam a történést azonnal, telóról.

És bizony Winkler még mindig nem mert az oklitól medusát kérni tesztelésre, pedig annál hatásosabb eszköz nincs a feltűnési viszketegség enyhítésére.
süti beállítások módosítása