napszemüveg

Polaroid - 2016.

2016. május 18. - Winkler Róbert

_a0d1261.jpg

P4139

 A Safilo Group 2012-ben jelentette be, hogy megvásárolja a Polaroid napszemüveg üzletágát, 87,5 millió dollárért. A korabeli sajtóközlemények szerint a Safilo azt emelte ki, hogy egy gyorsan növekvő szegnmensben tudta megvetni a lábát - ami azt illeti, a Polaroid eladásaiban tényleg több a potenciál, mint a Gucciban. Roberto Vedovotto, a Safilo Group elnöke úgy fogalmazott, “A polarizált napszemüvegek piaca stabilan nő."

_a0d1262.jpg

P4139

_a0d1263.jpg

 

A Polaroid, mármint az amerikai Edwin Land  találta fel és gyártotta az első polarizált lencsét, és értékesítette a világ első polárszűrős napszemüvegét 1935-ben.Túl a rizsán, hogy a Polaroid technológiája mennyire fejlett, azért nem nehéz észrevenni, hogy a lényeg egy belépő márka a portfólióba, ami csak első látásra egyszerű feladat. A Safilo konszern is ugyanazt játssza ugyanis, mint a Luxottica és a De Rigo Group: leszerződik divatházakkal, és házon belül gyárt napszemüveget a márkanevükkel. Igen ám, csak melyik híres divatház adná a nevét egy, a többihez képest félárú termékhez? Nem véletlen, hogy a Luxottica is inkább kreált egy pszeudo-belépőmárkát Vogue néven, van is vele bajuk. Eladni csak kötésben tudják, tehát egy optikus csak akkor rendelhet Ray-Bant, Oakleyt, Persolt, Pradat, meg a többit, ha letudta a Vogue-penzumát. 

_a0d1264.jpg

P4139

A Polaroid ezért igazi főnyeremény. Nem csak egyszerűen régi, létező brand, de nyolc évtizede létezik, és bár nem láttam márkaérték-felmérést a névre, de az biztos, hogy a Polaroid még egy magasabb árfekvést is elbírna. Imidzsben semmi negatív nem tapad hozzá, és bár tudtommal nem létezik ikonikus Polaroid fazon, a gyors fotó jól illeszkedik a mai retróhullámba is.

 

_a0d1266.jpg

_a0d1265.jpg

P4139

Hogy hogyan sikerült becsődöltetni a céget, elképzelni nem tudom. A 2012. tavaszi milánói világkiállításon még épp a 75. születésnapját ünnepelte a cég, menő napszemüvegeket hoztak ki, és úgy tűnt, tele vannak zsetonnal. Más források szerint az adásvétel már 2011 novemberében lezajlott, akkor viszont a Mido-jelenlét épp ennek lehetett köszönhető. Tény, hogy az ott látott remek napszemüvegeket Magyarországon soha nem láttam, pedig még most is vannak pl. az Ebay-en, egy Polaroid Seventy Five huszonegy-két ezer forintért továbbra is a világ legjobb vétele. Rendes aviator, polár lencsével?! 

_a0d1269.jpg

_a0d1267.jpg

PLD 4030

A Polaroid egyébként is régóta nem volt már a saját kezében, vagy legalább szakmai befektetőnél. A Safilo a divatcikkeket és gyermeknapszemüvegeket világszerte forgalmazó StyleMark-tól vette meg, ebben a szakaszban csapódott egyébként a Polaroid napszemüvegekhez a Hello Kitty. A StyleMark pedig korábban a Petters Grouptól vette, melynek irodáit milliárdos tűzsdei csalás miatt az FBI rohanta le. Mára a Polaroid a Safilón belül független státuszt élvez, svázci központtal. (A Safilo főhadiszállása Padovában van.)

_a0d1268.jpg

PLD 4030

_a0d1273.jpg

_a0d1270.jpg

PLD 6003

_a0d1272.jpg

PLD 6003

_a0d1274.jpg

PLD 6003

_a0d1275.jpg

PLD 6003

_a0d1276.jpg

PLD 6014 - na, ez itt egy érdekes dolog: a keret és a szár össze-vissza hajtogatható.

_a0d1277.jpg

PLD 6014

_a0d1278.jpg

_a0d1281.jpg

Hát nem egy zsanérszépségverseny. 

_a0d1279.jpg

PLD 6014

_a0d1280.jpg

PLD 6014

 

_a0d1286.jpg

_a0d1283.jpg

PLD 5016

_a0d1285.jpg

PLD 5016

 

_a0d1289.jpg

_a0d1287.jpg

PLD 5016

_a0d1288.jpg

PLD 5016

_a0d1292.jpg

_a0d1290.jpg

PLD 5013

_a0d1291.jpg

PLD 5013

_a0d1295.jpg

_a0d1293.jpg

PLD 4030

_a0d1294.jpg

PLD 4030

_a0d1298.jpg

_a0d1296.jpg

PLD 5012

_a0d1297.jpg

PLD 5012

_a0d1301.jpg

_a0d1299.jpg

PLD 6009

_a0d1300.jpg

PLD 6009

_a0d1304.jpg

_a0d1302.jpg

PLD 4024

_a0d1303.jpg

PLD 4024

_a0d1307.jpg

_a0d1305.jpg

PLD 6010

_a0d1306.jpg

PLD 6010

_a0d1310.jpg

_a0d1308.jpg

PLD 6010 - hát akkor ügyesen lenyúltuk a Ray-Ban Round Metalt is. A részletek sokkal elnagyoltabbak, de az összhatás kísértetiesen hasonló, de hát féláron, polarizált lencsével ez megbocsátható.

_a0d1309.jpg

_a0d1313.jpg

_a0d1311.jpg

_a0d1312.jpg

_a0d1316.jpg

_a0d1314.jpg

PLD 5012

_a0d1315.jpg

PLD 5012 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr208631580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2016.05.19. 15:40:46

Kár, hogy motorosként eszembe sem juthat polarizálós napszemüveget venni, hacsak nem akarom szivárványszínben nézni a világot lehajtott plexivel... pedig tényleg nem lenne rossz egy megfizethető, de megbízható márka OPTIKAI napszemüvegekkel a sok rohadt drága divatcucc mellett... amióta a SPEXX az utolsó pár évben állandóan csalódást okoz az egyre gagyibb szemüvegeivel, nincs ilyen titkos tippem... a Saxoo-m úgy torzít, hogy fáj tőle a fejem, az agyonhájpolt 3M Peltorról három hónap alatt lemállott a védőréteg (nem a keretről, a lencséről...) Tényleg csak az ötvenezer plusszos kategória marad...?

lebigmac 2016.05.21. 18:32:29

Szia Robi,

vettem egy 714-es Persolt. Frankon a fejemre igazitottak a szarat a boltban, ennek ellenere a gond az, hogy "alacsonyan ul" a fejemen, felette besut a nap, nem kicsit irritalo. Kerdesem, hozzad mint napszemuveg szakertohoz: ha visszaviszem tudnak ezzel mit kezdeni, vagy ebbol csere lesz?
Koszi.

Winkler Róbert 2016.05.23. 11:23:42

@lebigmac: Hát, én mindig azt mondtam, hogy a Persol, főleg a 714 mint napszemüveg szar. Parádézni benne jó, meg egy gyönyörű cucc, de bever mellette a fény. Nincs állítható orrtámasz, stb. Fény ellen Maui Jim való, Persolban jaszkarizni kell.

Winkler Róbert 2016.05.23. 11:26:42

@Pirx pilóta: Motorozáshoz, ha azt vesszük, hogy a külső megjelenés mindegy, tökéletes a munkavédelmi. A legtöbbnek jó az aerodinamikája, tökéletes a prizmakorrekció (a görbületi torzításmentesség), az UV-szűrés sokkal szigorúbb szabványoknak kell hogy megfeleljen. Egy 2-3000 ft közötti is tökéletes. A polarizáltaknak kicsit most felment az áruk, de azok is 10k alatt vannak, többnyire, és a vékony szárúak bukó alá tökéletesek.

kvazy. 2016.05.23. 11:31:06

@lebigmac: Helló
Ugyan így jártam én is egy Persol 2803S-el. A szárát hajlították meg, hogy ne csússzon le de nem segített az se és akkor találtam ezt a videót www.youtube.com/watch?v=eG_lMTLhEkE
Ebay-en lehet venni pár 100 ft-ért nekem elég volt a a vékonyabbik fele amit behajtanak belülre. Megemeli a keretet és nem csúszik az orron le a szemüveg.
Többet érdemes belőle rendelni mert valamikor nem ragad rá rendesen. Le lehet venni nyom nélkül ha már nem kell.

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2016.05.23. 11:35:49

@Winkler Róbert: köszönöm a választ! A munkavédelmiket sokan dicsérik, én is azért vettem a 3M Peltort, az elvileg a csúcs a kategóriában, de zavaró volt a torzítása, és a szemöldökömön lévő izzadtság 3 hónap (!) alatt megmarta a lencse belső védőbevonatát, hámlani kezdett. A forgalmazó szerint ez normális, nem is cserélték gariba...

Pedig a Marcus Grönholm szerintem jól is néz ki, masszív, rugós szárú fém kerettel...
www.dnd.hu/index.php?page=reszletek&action=index&id=1793_3M_71462-00002CP_Marcus_Gronholm_vedoszemuveg

lebigmac 2016.05.23. 12:38:12

@Winkler Róbert: Eddig ugy nez ki szerencsem volt, talalomra olyanokat valasztottam amik eleg nagyok voltak, fel sem merult bennem, hogy ilyen lehet. Ez nezett ki a legjobban a boltban, hat megvettem.

@kvazy. Most az a terv, hogy a heten visszaviszem, megnezem, hogy cserelik-e, aztan valasztok valami mast. Amikor vettem elottem egy srac csere nelkul csak siman visszavitt egyet, szoval bizakodo vagyok, de koszi a tippet.

Ugyan nem ez volt a cel, de az utcaban lako olasz no kulonosen, meg ugy altalaban is megneztek benne az emberek, szoval van benne valami, az biztos.

Winkler Róbert 2016.05.24. 21:24:23

@Pirx pilóta: Évek óta futok egy polárszűrős munkavédelmi bolléban, kap izzadságot, meg pólós törlést, meg leejtést, semmi baja. Mondjuk az Oakley tipikusan az, ami meglátja a tengert, és ijedtében le is hámlik a polárfólia.
süti beállítások módosítása