Eszti nemrég jött meg Thaiföldi nyaralásából. A szín az alap, a Facebookról pedig arról is értesültem, hogy a légiközlekedés a család öt bőröndjét keverte el út közben. Nekem persze a napszemüvege szúrt szemet: aviator fazon, de a felső része sokkal szélesebb. És persze kék üveggel: meg is dicsértem Esztit, hogy követi a napszemüveg-trendeket, és jó időben felkészült a kék lencsék 2012-es térhódítására.

Eszti persze nem kertelt sokat: fogalma sem volt, hogy a kék üveg menő, vagy menő lesz, csak Thaiföldön elkerülhetetlenül lerohanják az embert a hamis termékekkel, úgyhogy ő végül kettőt vett, egyet kék, egyet rózsaszín lencsével. Harsány követelésemre harmadnap behozta mindkettőt, egyébként hétszáz forintnak megfelelő thai fabatkáért vette őket, felére lealkudva.

Nincs ilyenkor szezonja a napszemüvegnek, de Eszti közérzetjavító jelleggel a munkahelyi beltérben is hordja. Ki is próbáltam, és haljak meg: igaza van! A rózsaszín és ez a kék nem sötétít, vagy csak alig, viszont ez a színezés jól esik a téli szürkeségben.

Na de milyenek a szemüvegek, minőségi szempontból? Nagyjából, amit az áruk indokol. Akkora különbség persze nincs, hiszen ezekben nincs a szállítás, az áfa, a kis- és nagykereskedelmi árrés pedig összesen annyi, mint egy havi éhbér fele, elosztva annyival, ahány napos az aktuális hónap.

Nincs benne az árban az sem, hogy fizetni kell a hollywoodi producereknek a termékelhelyezésért, nem kap pénzt a jól menő formatervező, és természetesen senki sem fizet jövedelemadót és társadalombiztosítást. De még így is marad elég drámai minőség-különbség. Ránézésre nem rossz, a lencsén ott a Ray-Ban felirat is, de ha már megmozdítjuk valamelyik szárat, átjár minket a rettenetes hitványság érzete.

Eszti két thai aviátora azonban csak a kezdet: mint kiderült, Margó a Velvettől ugyancsak diszponál néhány hamis Ray-Ban felett, de ő a Wayfarerre állt rá. Eddig háromnál tart, igaz, a harmadik, a leopárd új: Eszti hozta ezt is a thai-októl. Nem vagyok egy nagy Wayfarer-guru, de Margó szerint a thai hamisítvány annyival profibb, mint a vietnámiak, hogy a szár Ray-Ban felirata közelebb van a kerethez.

Kézbe véve természetesen mindegyik kicsivel a bármelyik magyar vasútállomás mellett árult névtelen napszemüvegek minősége körül jár, vagy azok alatt van valamivel. A formát most ne vizsgáljuk, hiszen azt ismerjük, a Ray-Ban elég komolyan bevezette a piacra, sokaknak jól is áll. Ennél többet nem várunk tőle, és ne is várjunk, mert a részletek már a rettenetes határesete, ha valaki érzékeny a finomságokra és a minőségre.

Ezeket viszont arra használjuk, hogy elveszítjük, ráülünk, beleejtjük a tengerbe és nem fáj, ezt a funkciót tökéletesen el is látja. Ha nem vesztenénk el, mert vigyázunk rá, de úgy, hogy - mint Margó, igen dicséretesen - kemény tokban tartjuk, hamar utoléri az elmúlás.

És persze lehetnek vidám pillanataink a hamis Ray-Banesek klubjában, amikor összehasonlítjuk, kién van egyáltalán cikkszám, melyikre írták, hogy Made In USA, elvégre Kambodzsáig nem biztos, hogy eljutott az információ, mely szerint a Ray-Ban olasz termék.

A hamis napszemüvegeket így ebben a formában elfogadhatónak is tartom: hamis napszemüvegért és óráért mindenkinek kelljen utazni legalább ekkorát. Hiszen ha ezeket be lehetne hozni, beleállna a földbe az összes optika, és egy éven belül semmi mást nem lehetne kapni, mint ezt a borzalmas fost.