napszemüveg

Mit rejtegetett Ferrari, de főleg: mivel?

2012. április 13. - Winkler Róbert

 Van betegebb arc a keményvonalas Forma 1- rajongónál? Lehet, de maximum holtversenyben. Szerkesztőségünk egyiküktől, Enikőtől kapott levelet, benne néhány képpel a nemrég megnyílt Enzo Ferrari Múzeumról. Engem Enzo Ferrari mint ember nem érdekel sokkal jobban, mint mondjuk Zámbó Jimmy, de dicséretesnek tartom, hogy a múzeum komoly hangsúlyt fektet Enzo Ferrari napszemüvegére.

 

 

A szem a lélek tükre, írják a múzeumi ismertetőben, hozzátéve, hogy Enzo Ferrari épp a lelkét, mint privátszférája nem elhanyagolható részét akarta eltakarni. És hogy ezen kívül a fény ellen is védekezett. Ezt a szemüveget gyártották most le újra, azonos anyagokból, azonos méretben, a különbség csak annyi, hogy Enzo Ferrari eredeti szemüvegének szárán nem volt Museo Enzo Ferrari felirat. És a bal oldali lencse bal felső sarkában sem egy kalligrafikus Mef-rövidítés.  

160 euró így látatlanban nem sok érte, bár a Ferrari merchandising cuccainál, úgymint pólók, sálak, sapkák, kevés igénytelenebbet látni még a kínai piacon is. A napszemüvegek viszont nem lehetnek rosszak, hiszen 150-ben határozták meg a limitált széria számát. Nehezen tudom elképzelni, hogy ha elfogy, ne jöjjenek újabb limitált szériák, egészen a végtelenségig. És most lássunk további érdekfeszítő relikviákat a múzeumból, úgymint E.F. töltőtolla, olvasószemüvege és asztali tolltartója. Elképesztő, igaz?

 

Nem tudom, és nem is nagyon merek belegondolni, milyen mélységekig tárja fel a múzeum a névadó életét. A széklete valószínűleg nincs kiállítva, mert az a vízöblítéses vécé miatt sajnálatos módon mind egy szálig odaveszett, a szemüvege viszont határozottan jó. Persze, biztos a személyiségét akarta elrejteni, elvégre akkora elviselhetetlen tulok volt, hogy egy megalázott ügyfele például nem látott más kiutat, mint hogy saját sportautómárkát alapítson, Lamborghini néven.
 
 
 
A múzeum felé vezető utat is Ferrari trade mark-napszemüvegeivel jelölik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr444395267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.Treeger 2012.04.13. 12:46:58

Kérdés az, ki gyártotta. Mivel merch cucc, valóban van félni való. A legtöbb ilyen mindig valami gagyi cucc.
Ha ha Luxoptica gyártotta, akkor nagy gond nem lenne, de ők ennyiből nem hoznak ki egy jó darabot.
Pedig a forma tetszik.

is 2012.04.13. 13:15:07

"Engem Enzo Ferrari, mint ember "

Ez az a mint, ami elé nem kell vessző. Én mint városi ember.

"130 euró így látatlanban"

A fotón 160 van. Tényleg látatlanban írhattad a 130-at :)

gyorfi 2012.04.13. 17:43:52

Elhiszem,hogy a műzeum nem nagy szám,stb.. De mint Ferrari rajongó sértőnek érzem a cikk folyamatos negatív hangját,és a Ferrari lehúzását benne..

StalkeR 2012.04.13. 19:52:29

Most úgy beszélünk Enzo Ferrari-ról, mint egy utolsó szar, szemét, szaralakról??Miért?Lehet többet tett le az asztalra mint Kakasvadász Jimmy!

96A 2012.04.16. 10:21:15

Lehet, hogy tulok volt, de nélküle szegényebbek lennénk a Ferrarikon kívül a Lamborghinikkel, a Ford GT-vel , a Forma1 jelentős momentumaival. A szemüvege über könig!
süti beállítások módosítása