napszemüveg

Hámlanak a polarizált Oakleyk?

2012. július 03. - Winkler Róbert

DSC_0516.JPG

A Totalcar stábjának két tagja Dani és Hal Bandi. Nem nőttek fel együtt, csak most sodorta össze őket az élet. Mindketten fotóznak és operatőrködnek, de a szakmai érdeklődésen kívül a napszemüveg-preferencia is összeköti őket: mindketten oakleysok. És mindketten hámlanak.

DSC_0529.JPG

Épp ezt az autót forgattuk a Totalcar 2012-es tavaszi szezonjának befejező adásába, amikor megvizsgáltam Dani Oakleyját, és megállapítottam, hogy hámlik. Egyszer már volt egy közös romantikus jelenetünk, amikor forgatás közben épp nézegette a szemüvegét, és megállapította, hogy piszkos, majd amikor előhúztam a táskámból egy törlőkendőt, önérzetesen rávágta, hogy ő kizárólag Oakley tokkal hajlandó törölni. Ekkor vittem be a kegyelemdöfést: az is egy Oakley tok volt, csak barna. Úgyhogy végül Dani hajlandó volt törölni vele.

DSC_0517.JPG

Hal Bandi Oakley Crosshair-e. Kisebb levelekben jön le róla a polárfólia.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy Dani Oakley XX Twentyje, amit öt éve valami horrorisztikus áron vásárolt egy rendes boltban, és mindig csak a saját puha tokjával pucolt, hámlik. Konkrétan a polarizálásért felelős fólia kopik róla. nem véletlen, hogy minden rendes napszemüveg-gyártó felhívja a figyelmet, hogy csak a saját törlőkendőjével tisztítsák a lencsét. Ebben persze nem a saját a lényeges, hanem hogy mikroszálas anyag legyen, ami összehasonlíthatatlanul finomabb szövésű, mint a pamut pólónk, amivel kézenfekvő módon a zsíros szemüvegünket törölgetnénk.

DSC_0519.JPG

Oakley XX Twenty, a Mars felszínére emlékeztető lencsével

Akár polikarbonát, akár üveg a lencse, mindenképpen lehetnek rajta finom fémgőz-rétegek, és/vagy fóliák, melyek szabad szemmel láthatatlanul finomak. Az optikai lencséken pedig, legalábbis a jobbakon a tükrözést gátlő fémgőz rétegek vannak, hiszen ott az a cél, hogy minél kevesebb fényt szűrjön ki. Így ha egy optikai lencsét dörgölnek pamuttal, hosszú távon az is olyan, mintha smirgliznék.

DSC_0520.JPG

És most itt van Dani Twentije és Hal Crosshair-je, előbbin nagyobb, utóbbin kisebb felületekben hámlik a polárszűrő réteg. Ki nem dobják, mert ahhoz kissé drága volt, garancia évek távlatából értelmezhetetlen kategória. Úgyhogy egyelőre a tisztelt olvasóközönséghez fordulok: tapasztaltak-e már ilyet, hogy hámlik egy napszemüveg?

DSC_0526.JPG

Belülről átnézve is látszik a polárhámlás.

DSC_0533.JPG

Rögtönzött alsógatya-bemutató Hal Banditól, és a stábautó, amiről érdekes módon ugyanúgy hámlik a festék, mint az Oakleyról a fólia.

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr374623981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Triplets 2012.07.03. 09:12:11

Nekem az ajándék Oakley Script szemüvegemről kezdett lejönni a fedőréteg a szemüveg belső oldalán az orr közelében. A keret mellett 3-4 mm széles csíkon jött le a réteg. Lencsecsere 18 rugó lenne, momentán nincs erre keretem. Mástól hallottam már ugyanerről a problémáról.

koxx · http://oakley.blog.hu/ 2012.07.03. 11:05:35

Na ez egy érdekes téma. 2004 óta használok oakley szemüvegeket, de soha egyik modellnél sem fordult elő ilyen. Ha jól tudom akkor haveri körben sem. Olyan esetről tudok, hogy az izzadságcseppeket nem törölték le a lencséről és a sós lé egy idő után kikezdte, de sztem itt nem erről van szó. Első körben bevinném a Király utcai LAB-ba, sokat nem veszíthetnek vele. Az oakley lencsékben van a polárszűrő és nem egy külső rétegen, vagy rosszul tudom?

a Férj (törölt) 2012.07.03. 11:23:33

Nekem egy tobb,mint 10 eves straight jacket van,a klasszik ezust keret-fire iridium lencse es langnyelves szar..a langnyelvek kezdenek kopni,a gumija szetszakadt,a lencsen vannak minikarcok,de semmi hamlas vagy kopas,kapott polot is,tokot is,az utolso evekben a krosszbuko ala vettem fel meg fuvet nyirni,a fiokban hnyodik,de ilyet nem tapasztaltam vele.
Jelenleg egy Police van,mert az takar a legjobban a fel fejem elfedi es gyulolom,ha a gyuszunyi kis lencsek mellett megvakulok.

Gaben182 2012.07.03. 12:07:47

Nekem Oakley Halfwire-rel volt hasonló tapasztalat. Hordtam kb 2 évig, tokkal törölgettem, nem is volt probléma. Aztán amikor vettem egy Gascan S-t, azt kezdtem el hordani, a Halfwire a tokjában a szekrénybe került kb 1 évre. Majd miután elővettem akkor láttam, hogy így néz ki. Tehát elkezdett hámlani, de ráadásul szép csendben a szekrényben.

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2012.07.03. 12:29:52

Nekem egy hat éves Oxydo (Safilo) polárszűrős napgépem van, és nem tapasztaltam egyáltalán ilyet rajta. Valami Sony Ericsson mikroszálas telefontörlő kendővel szoktam törölgetni.

Paraferee 2012.07.03. 12:33:46

ezért más pld a Rudy Project polár lencséje... annak anygaában van a szűrő... na de az Ónak nagyobb a marketingje... hmmm

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2012.07.03. 12:34:17

A polarizációt biztosító hatást eredetileg (és elméletileg) az üveg felszínére, egymás mellé, sűrű egyenes karcolások biztosítják (így csak a párhuzamos síkban érkező fénysugarak hatolnak át az üvegen, s ez a polarizációs hatás) – pongyolán fogalmazva. Ma a nagy tételes gyártásnál (a fotózáshoz használt polárszűrők esetében is) nyilván speciális fóliát használnak. Ezeket meg ragasztóval rögzítik, ami idővel nyilván elfárad. Tehát nem csoda, ha jön le a fólia, főleg szemüvegeken, ahol napi több órát, több hónapon keresztül süti őket folyamatosan az erős napfény! Tehát ez inkább egyszerű anyagfáradás, mint a törlőkendő hibája (törlésre egyébként a lencsetisztító folyadék-szarvasbőr kombót ajánlom – szemüvegekre is).
Az Oakley meg nem az a kategória, amitől elvárható egy élettartam-garancia... ;)

Pacman 2012.07.03. 12:44:03

Nekem a Straight Jacket-nél az orr rész közelében tapasztaltam hámlást, de az valószínűleg az izzadságtól volt. A jelenlegi négy éves Wardennel nincs semmi gond.

jócyka 2012.07.03. 13:02:21

nekem egy 3 éves Oakley Antix-om van, saját tokkal törölgetem csak és ugyanez a probléma vele... :(

pyromaster 2012.07.03. 13:04:16

@bestpixel: Nem csak amolyan karcolások azok az üvegen, mert az egyáltalán nem polarizál, hanem nagyon vékony (mikron) fémet (általában ezüstöt) tartalmazó csíkok, és pont nem a párhuzamos polarizációs állapot hatol át, hanem a merőleges, mert merőleges irányban nem tudja megrázni az elektront a változó elektromos mező, ha pedig nem rázza meg nem nyeli el, de ez tulajdonképp mindegy is. Mostanában tényleg fóliát ragasztanak de úgy, hogy a fólia két fél lencse között van, így védik. Ez nyilván drágább, a szarabbak tényleg kívülre ragasztják. Egyébként szemfényvesztés az egész polár-szűrő üzlet, mert filléres anyagokat és technológiát használnak. A márkanevet kell megfizetni.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.07.03. 13:07:22

Nekem van egy nagyon régi CÉBÉ szemüvegem, aminek a lencséjének semmi baja, pedig igazán nem volt kímélve sosem, ellenben a szára (ilyen fura tapintású, gumírozott bevonata volt) hámlik és egyben ragad is már. Nem nagyon tudok vele mit csinálni, már csak bringázni szoktam felvenni.

A másik egy nagyon klassz Police, arra vigyázok, nem is sport szemcsi. 3 éves, de ő jól van. :-)

atiz 2012.07.03. 13:09:06

@bestpixel: en eddig ugy tudtam az O-ra lifetime warranty van (anyaghibabol eredo esetekre)

Today05 2012.07.03. 13:09:40

Nekem éppen a mostani (az 5.) oakley szemüvegem közelít a halálához, bár nekem a szemöldökömben megrekedő izzadtság marja fel a lencsét. Eddig sosem volt polarizált oakley-m, de a standard black iridium lencséken találtam apró (0,05-0,1mm) körüli kis pöttyöket, fura mert a fire, ruby, ice lencséken egyiken sem jelentek meg.

Amúgy szerintem a gyakori takarítgatás is közrejátszhat benne (azaz a gyakori koszolódás, majd utána a gyakori takarítás)

egyébként az ebayen lehet venni hugyébagóé egész vállalható minőségű utángyártott polarizált lencséket oakleykhoz! én már vettem egy tartalékot tavasszal a crossfire 1 hez, asszem kb 30usd volt, de még nem próbáltam ki, még nincs nagyobb baja a gyári lencséknek :)

1 szó mint száz: hulladékot adnak el rettenetesen drágán, és vagyunk olyan gyökerek, hogy megvesszük :)

Pirx pilóta · http://late-modern.blogspot.hu/ 2012.07.03. 13:12:15

én a 3M "Marcus Grönholmmal" jártam így, csak épp annak fél év alatt, és a belső oldaláról hámlott le az anyag... igaz, "csak" párezer forint, de a motoros fórumokon halálba dicsért 3M-Peltortól nem ezt vártam volna... pláne, hogy amúgy egy építőipari kültéri mechanikai védőszemüveg... az optikus szerint a hajam kezdte ki, amikor feltolva viselem...

2012.07.03. 13:15:58

én sosem értettem ezt a drága napszemüveg mizériát, az oakley-k is mennyibe fájnak már, aztán ahhoz képest semmi nagy extra. Én nyár elején veszek valami normálisat, szezon végén meg vagy ép még, vagy nem, tavasszal meg jön az új, nincs ideje hámlani. Most egy Bollé Tracker II-t vettem, kemény 4fél ezerért, munkavédelmi szabvány szerint készül, karcmentes, ütésálló lencse, gumipánt hozzá biciklizéshez, egyéb miafrancok, aztán ha rálépek, veszek egy másikat. De nem hatvanért. Ennyit ér az egész.

dinci-23 2012.07.03. 13:22:53

Pontosan ez történt a 2 év garancia lejártát követően, amikor is nem voltam rest, befáradtam a Király utcába.( gondoltam, hogy csak velem fordult elő, biztos a szemüveg gyári hibás) Itt felvilágosítottak, hogy a hajlakk vagy a tengervíz vagy bármi okozhatja. Szerettem volna azért használni és rendeltem polarizált lencsét. Ígérték is 1 hónapon belülre, de többszöri telefonálás után az áprilisban megrendelt lencse július közepén jött csak meg, illetve az SMS szerint, amit küldtek, befáradhatok az üzletbe. Ott viszont kiderült , hogy nem polarizált a lencse és próbáltak rábeszélni a simára. Annyira felháborított a dolog, hogy mostmár megelégszem a harmadáron kapható Polaroid szemüveggel, amit nem fogok bánni eldobni, ha megfárad..

ds9 2012.07.03. 13:25:34

Nekem két Oakley napszemüvegem van, az egyiket 2000-ben vettem (Juliet Plasma Ice), a másikat 2001-ben (Juliet X-Metal Ruby, ami Cyclops-on volt az X-menben).
Én azóta nem vettem napszemüveget (10 éve), mert nem kell, ezekkel elvagyok, semmi bajuk sincsen, eddig (legalábbis) egyik sem "hámlott".
Jó, ezek a drágább Oakley-k, a Ruby anno 440 USD volt (mindkettőt az USA-ban vettem), de nem volt soha semmi bajuk.
Kivéve egyet: a kék lencsés Plasma Ice kerete elkezdett oxidálódni (eredetileg igen világos ezüst színe volt) és ilyen koszos ezüst lett, az orr környékén. Ekkor elvonultam, az akkor még az Andrássy úton levő Oakley boltba (ez van most a Király utcában, lehet, hogy már akkor is Lab-nek hívták, nem emlékszem), ahol kicserélték a keretet 6000 forintért, ami azért nem volt egy nagy összeg ahhoz képest, hogy a szemüveg ennek a tizenakárhányszorosa volt újkorában (250 USD, amikor a USD 290 Ft volt). Most van egy új keretem, ami ugyan nem világos, hanem kicsit sötétebb ezüst, de tök jól néz ki.
2005-ben, voltam Orlandoban a Universal Studioban (akkor már 4 éve megvolt a Ruby) és az ott lévő Oakley boltban az eladó megjegyezte, hogy milyen jó a napszemüvegem. Örültem :o)
Nekem csak pozitív élményeim vannak az Oakley napszemüvegekről. Egyébként a cipőkről is, meg az órákról, bár hozzáteszem, hogy 1-200 dolláros óránál drágábbat nem vagyok hajlandó venni, tehát az Oakley fém órákat nem ismerem, csak a műanyagokat, de azok tök jók, ahhoz képest. Sajnos néhány év után (olyan 3-6) szétmegy a műanyag szíj és akkor lehet buherálni,vagy újat venni de ettől még szeretem őket... Sajnos már csak fém órákat árulnak, azokat meg nem szeretem, meg drágák és órára nem vagyok hajlandó költeni.

ds9 2012.07.03. 13:28:07

@atiz:

Én úgy tudom, hogy a keretre van lifetime garancia, a lencsére nincsen, azt azért széttörheted, elvileg a keretet azt nem tudod.

fikanick 2012.07.03. 13:31:16

En az ebay-en lattam polarizalt cserelencseket jelentosen olcsobban, mint az Oakley (vagy a Ray Ban) online boltjaban, amikor ilyet nezegettem.

mVik 2012.07.03. 13:32:16

A 2007-es polarizált Fives 3.0-on ugyanez a hámlás. 1éves korában kevés használat után a lencse és a keret illesztésénél körben apró (0.2mm) hólyagok jelentek meg, nem sokat foglalkoztam vele, amerikai számlával elhajtottak, no comment...
A külső felület megkarcolódott, kőre esett, azóta ott hólyagosodik szintén a bevonat.
Idén egyszer koszosan tettem el, esőcsepp foltos volt. Mikor letörölgettem a kendőjével, belül több helyen felszakadt a réteg, elég okádékul néz ki.
Szerencsére ha rajtam van nem látszik belőle semmi, 5 éves darab, kib. jó kis szemüveg, kényelmes, tartós, nem lóg a szára, nagyon jó a lencse amúgy. Megérte a pénzét, 95$-ért vettem leárazva, most legalább nem féltem annyira. Csak minőségi szemüveget fogok venni ezután is, de jobban vigyázok rá.

Agentorange 2012.07.03. 13:38:21

Soha többet nem veszek Oakleyt. Ez a 2. amit most használok és 2 év elteltével ennél is előjött ez a kopási probléma mint az elsőnél. Drága mulatság ez ahhoz, hogy 2 évente új szemüveget vegyek. Vigyáztam rá, csak saját törlőjével töröltem......

milu vagyok:) 2012.07.03. 13:42:36

Az Oakley pont olyan márka, mint az Apple. Csúcstechnológia-csúcsdizájn, középszinten kivitelezve, erősen túlárazva. Az én 10 éves Polaroid szemüvegemet -ami tíz évesen se hámlik- csak azért cseréltem le egy új Polaroidra, mert tok nélkül hordtam, és 10 éves korára itt-ott elgörbült a keret. Cipőt a cipőboltból, polaroid lencsét a Polaroidtól:)

2012.07.03. 13:48:36

@ds9: Na, az Oakley óra aztán tényleg parasztvakítás, Kínában legyártják darabját kb. 10 dolcsiért, a legjobb esetben Miyota szerkezet van benne, de inkább annak a kínai klónja, ráteszik az o-t, aztán mehet a boltba 300-as árcimkével. Annyiért már jó órát is lehet venni.

mind:in:rewind 2012.07.03. 13:49:49

Csak a polarizált oakley lencsék hámlanak, vagy a normál is?

phranxinatra 2012.07.03. 13:50:00

oakley monster dog bronze polar, kb 5 éves, hámlik rendesen. már egy ideje nem használtam, bent volt a tokjában a kesztyűtartóban és ott kezdett el hámlani. mondjuk valami fizikai behatás miatt már sérült volt kicsit a lencséje, azért nem is használtam. ettől függetlenül polar oakley vásárlásnál be kell kalkulálni a 3-4 évenkénti lencse vagy szemüveg cserét. sima lencsék - saját tapasztalat szerint - jobban bírják.

zsikike 2012.07.03. 13:51:43

az oakley szemüvegekben a polár szűrű nem a lencse felületén található. Mint többen írtátok, orr résznél, szemöldöknél kezd el hámlani a lencse. Ennek oka a lencsére került, és le nem tisztított kémiai anyagok, mint só az izzadtságból, hajlakk, zselé a hajról, smink, stb. A lencse anyaga újrafinomított polikarbonát,( műanyag) ami adott esetben érzékenyen reagálhat kémiai anyagokra. Megfelelő tisztítás mellett nem szokott előfordulni a lencse "hámlása".

phranxinatra 2012.07.03. 13:53:23

@mind:in:rewind: csak a polarizáltak. azok a tisztításra is érzékenyebbek. és úgy veszem észre, hogy jobban koszolódnak, vagy legalábbis jobban "mutatják" a koszt. mindezek ellenére én inkább polart vásárolnék.

lavór 2012.07.03. 13:56:10

Hát ez nagy ciki. :D

Gonosz malac 2012.07.03. 14:01:41

Oakley Monster Dog, 2007-es, Sydney-ben vettem, számla van, a bolthálózathoz tartozó lifetime warranty is van, de meg kell néznem, mire. Polarizált lencse, a keret és a lencse találkozásánál mikrobuborékok formájában ez is elkezdett hámlani, illetve van az egyik lencse közepén is egy minimális sérülés, de egyszer leejtettem, lehet ez attól van. Mindenesetre utánanézek ennek az élettartam garanciának, hátha...

ds9 2012.07.03. 14:03:31

@shitgun:

Ezért nem is vagyok hajlandó semmilyen (!) óráért sok pénzt adni, az a 3 Oakley órám amim van, amiket 2000-ben (D1), 2007-ben (D3), ill idén vettem (D3)) bőven jó, mindegyik működik, oké a szíja kettőnek, most színes szigszalaggal van kidekorálva, de az uccsó kettőt már igen olcsón vettem, jóval 100 dollár alatt.
Én már 2000-ben megnéztem, hogy Made in China, megértettem, de az Iphone is M.i.C. oszt mégis veszik :o) Annyi pénzért amennyiért adják (főleg, hogy a műanyagokat már nem gyártják, de azért az ebayen még lehet venni vadiújat, ami maradt raktáron) megéri. Orlandoban kipróbáltam egy Oakley fém órát (az nem kínai volt). 2 problémám volt, baromi nehéz volt, lehúzta a kezemet, és 600 dollár volt, annyiért meg nem veszek órát, hiszen ennyiből veszek vagy 7 Oakley műanyag órát és a célnak megfelel.

Egyetlen egy olyan Oakley óra volt, amit megvettem volna, ha lett volna pénzem és feladtam volna az elveimet. Az Oakley Timebomb Titanium Red, az nekem nagyon tetszett, ment a napszemüvegemhez, nem volt nehéz, nem voltak benne faksznik (két mutató, piros számlap, alul a dátum, ennyi). De 1250 dollár volt és azért az, hogy is mondjam, nem az én árkategóriám....

mind:in:rewind 2012.07.03. 14:18:12

@phranxinatra: kösz, ez megnyugtat. A tisztítást amúgy mivel végzitek? Szappanos langyos víz, majd mikrotörlő megfelelő?

WiZARD 2012.07.03. 15:09:24

5 éves Ducati Juliet lencséje belül hámlik nekem is. Sajnos egyre gázabb. Természetesen a gumi izék is kezdenek málni, de a piros, Ducati edition gumikat nem lehet itthon megvenni, rendelni se volt még kedvem.
Ducati feliratos lencsét megint csak nem lehet kapni.
és néha mintha a keret is rozsdásnak tűnne, de lehet csak én képzelem bele...

talán a futás közbein izzadtság se tesz neki jót, de egy 100ezres sportos napszemüvegben ne legyen már gáz nyáron megizzadni...

nem tudom milyen szemüveget vegyek, pedig nagyon kéne már vmi.
lehet marad ebbe új lencse, meg új gumiizék...

WiZARD 2012.07.03. 15:14:15

néha azon is gondolkozok, hogy Walleva/VL/Sublime/Exovista lencséket/gumikat megpróbálok, nem annyira neves, de cserébe nem sajnálom, ha 1 nyarat bír ki...

ismeri ezeket vki? (ebay tele van velük)

WiZARD 2012.07.03. 15:18:52

Walleva-ról találtam sok fikát, hogy gagyi.
VL-ről jobbakat írnak, többiről semmit.

lehet marad az eredeti, és nem kísérletezek ilyen fosokkal.

Mágnes Dóra · http://mindenkaja.blog.hu/ 2012.07.03. 15:25:09

2010-ben vettem egy Oakley Ravishing modelt, mindennap hordtam és csak a saját kendőjével töröltem. Ey év múlva elkezdett kopni a lencséje közétájon és a keret mellett a széleken teljesen lehámlott a felszine (valószinüleg a széleken erősebben törölgettem a kosz lerakodás miatt). Nem baj, gondoltam veszek hozzá cserelencsét. A magyarországi értékesítőnél kb. 30 ezer lett volna a lencse, ezért inkább az ebayen vettem nem sokkal több pénzért egy új szemüveget. A Ravishing már nem annyira népszerű modelt, ezért szinte ua. áron megkaptam. Most vigyáztam, hogy a széleinél ne nyomjam meg a törlőkendőt, de igy is lekopott 1 év múlva. De hát mit csináljak, ha annyira tetszik a kerete? Végre egy napszemüveg ami nekem is jól áll!

no mail, no problem 2012.07.03. 15:28:05

oakley crosshair 1.0, 4 éves: egyelőre rendben, semmi baja.

korábban volt egy nem polarizált oakley eye jacket 1.0-ám, az úgy 4-5 év után hámlott, de belülről. valszeg kikezdte az izzadtság, alig szellőzőtt, szinte mindenhol hozzám ért a kerete.

koxx · http://oakley.blog.hu/ 2012.07.03. 18:13:46

Egyébként ez az oakleynál nem csak a polárlencséket érinti. Szimplán lepattogott róla az a pár mikron vastag iridiumréteg. Elméletileg cserélni kéne a lencsét, gyakorlatilag vehetsz újat :/

bpe 2012.07.03. 19:25:47

hát, a 10+ éves e-wire 1.0-ám és a 8? éves a-wire-öm nem hámlik. céépek. :D

www.vintagesunglassesshop.com/item_vs755.html
www.flickriver.com/photos/yodu180/2791871371/

kartonbagoly · http://leadombrol.blogspot.com/ 2012.07.04. 13:55:42

4 éves mattfekete Gascan: a lencse és a szár is hámlik :(

navigo 2012.07.05. 17:34:52

fives 3.0-n nekem is felhólyagosodott a festék a kereten, száron.
Radaron simán kopik le a festék minimális használat után.
Több oakleyem nem mostanában lesz, túlárazott, szar minőség.

tomoo 2012.07.06. 18:53:04

A Ducati Edition Fives nekem több, mint 4 év után kezdett el hámlani, közvetlenül a Veszprém rali után. Elég sok port kapott naptejjel vegyítve, és többszörös mosószeres-vizes öblítés után töröltem le, de így is megkarcolódott. Aztán Balatonban is voltam vele. Utána 1-2 nappal kezdődött belülről a hámlás. Valamint kicsit később a szárakon is.
Igazából meg vagyok elégedve vele, mert az első 2 év után egyáltalán nem vigyáztam rá, annyi hogy táskában mindig kemény tokban volt. Rengeteg mindent túélt és még így csak közelről látszik a hiba, és mivel a lencse szélén van belülről nem látszik.

Viszont most 2 hete USA-ban megvettem újra ezt polarizálttal (még nem használtam) és egy Ducati Holbrookot is, ami egy szerencsétlen mozdulat után leesett a fejemről és az egyik lencsén több helyen lepattogott róla az összes réteg. Visszavittem a Sunglass Hut-ba, nem kérdeztek semmit, adtak egy újat. Ennyi pénzért nem bánnám, ha leejthetném anélkül, hogy tönkremenne. A régi Fives számtalanszor repült már és semmi baja a kívülről a lencsének.

◄ ► 2012.07.11. 13:59:48

Az Oakley már elég tré minőséget ont magából az elmúlt években...

[corristo] 2012.07.11. 15:04:23

2006os straight jacket, arany iridium lencse, nem polár, 2010 környékén kezdett hámlani belül. szintén mindig csak asaját tokjával volt tisztítva. én arra tippeltem, hogy amikor föltoltam a fejemre, akkor a hajamról néha a zselé szétbaszta. most egy sokéves eredeti x-metal pennyt nyúzok, ice iridium lencse, nem polár, semmi baja.

tabee1975 2012.08.11. 11:04:01

jó látni, hogy minden Oakley tulaj gondosan óvja és csakis a saját törlőjével takarítja a lencsét... de kérdem én, miért derogál a törlő kendőjét időnként kimosni? mindenki azt panaszolja, hogy hámlik.. de mi is hámlik, miért is?!?
A mikrószálas törlő kendő azért van hozzá hogy lencséről leszedje a zsiradékot, a sótartalmú izzadtságot, sok hajzselét, miegymást.. de ha a kendő már annyira telített, hogy a lencséről látszólag leszedi a szennyeződést, annyi olyankor azért marad rajta, hogy a lencse külső felét a mikrókarcoktól védő LAKKBEVONATot kikezdje! Nem a POLÁR HÁRTYÁT, hanem a LAKKBEVONATot (Bocs Robi, de még véletlenül sem a polár hártya, mert az a lencsében fut, nem pedig a lencse külső felületén!!!! Ezt egy napszemüveg fetisisztának tudnia kell! ) Én azt hiszem innentől ez a poszt értelmét vesztette. mindenre, amit vásárol az ember arra a tuti biztos elhasználódás vár, akár előbb, akár utóbb. elnézést az okoskodásomért, de itt tartom a kezemben a Hal Bandi Crosshair-jét, úgyhogy tudom, hogy miről beszélek... píííísz

[corristo] 2012.10.02. 11:31:08

@tabee1975: lazulj le, ki mondta, hogy nem tisztítom rendszeresen a mikroszálas zsákot? :DDDDDDD

Seven05 2015.05.28. 19:42:51

@koxx: Ezt én is így tudom, ezért is különlegesek az Oakley lencsék és ezért van az, hogy nem fordulhat elő torzulás a lencsékben,
Mert:
A gyakorlatban és az Oakley polaroid szűrő lencséknél a polivinilalkohol nevű anyagot használják. Ennek az anyagnak igen hosszú láncmolekulái vannak. A polivinilalkoholból tökéletesen átlátszó lemezek készülnek, amelyek igen jól nyújthatóak. Az anyag lencsefelületre történő felvitele után dikroitos anyag oldatával kezelik a lemezt. Ezzel fixálják a lencsében kialakítt polarizált párhuzamos vonalakat. A dikroitos anyag egyben színező vegyület is melynek segítségével, hozzák létre az igen vékony polarizáló hártyát, melynek az a tulajdonsága, hogy csak a nyújtás irányával párhuzamosan rezgő fényt engedi át. Ezt a kész polarizált hártyát 2 műanyag lemez közé préselve készítik el a végleges Oakley polarizált lencsét. A lencse előnye, nyugodt látást és nagy látómezőt (periférikus látást) biztosít.

Gábriel Lipták 2020.08.18. 12:34:05

Ket eve vettem egy Holbrookot, akkor is olvastam ezt a posztot meg most is, mert lehamlott, hogy szomorodjon meg. Es akkor a 7000 Ft-os kerdes, mit tud az oakley szemuvegtisztito folyadeka? Ez mar onmagaban a buzulas (a folyadek)
süti beállítások módosítása