napszemüveg

Napszemüvegek alaplapból

2015. október 19. - Winkler Róbert

kabiru7.png

A hulladékból történő napszemüveg-előállításnak világszerte nagy hagyományai vannak, a Tipton révén Magyarország is komoly sikereket mondhat magáénak. Itt is írtunk már a használt gördeszkákból készült szemüvegkeretekről, de egy perc guglizással nyilván ezer más hülyeséget is találhatunk. Van, hogy nem is annyira az anyag az érdekes, inkább az üzleti modell; a Tipton mondjuk nem csak a régi bakelitlemezek, meg filmes celloloidszalagok szemüvegszárba építésével hódít, hanem a kereteket is rendesen megtervezik.

 

kabiru1.jpg

A kenyai Cyrus Kabiru a klasszikus rejtőjenői kategóriarendszerben az alanyi művész minősítést kapná, hiszen szakirányú művészvégzettsége nincs. Ahogy az alább csatolt videóban meséli, már gyerekkorában is nagyon szeretett volna szemüveget, mert rettenetesen tetszettek neki, de az apja nem vett. Így kezdett saját kezűleg szemüvegeket barkácsolni. Kicsit bajban vagyok a kategorizálással, hiszen ezek sem optikai, sem napszemüvegnek nem nevezhetők, hiszen lencse nincs bennük. Tulajdonképpen funkciójukat tekintve inkább maszkok. De annyira állatul néznek ki, hogy az már tényleg művészet.

kabiru10.jpg

 

A videóban a művész elsősorban elektronikai hulladékot emleget, régi kazettatokokat és számítógép alaplapokat köszörül, de a honlapján inkább ilyen képek vannak, melyek alapján a kutya sem mondaná meg, hogy hulladék volt az alapanyag.

kabiru8.jpg

 Kabiru vagy nagy betűs MŰVÉSZ, aki nem ad el, vagy minden alkotását azonnal elkapkodják, de így hirtelenjében nem találtam nyomát, hol lehetne venni egy ilyen, inkább alkalmi, mint hordható szemüveget. Kabiru honlapján nincs shopping menüpont, egy aukciós oldalon csak egy képét találtam, de van még remény, hiszen Nairobiban egy hónap múlva nyit a Kenya Art Fair, mondhatni, a nyakunkon van.

 kabiru9.jpg

Ha addig sem várnánk, az Artsy.net-en fent van egy csomó cucca, de persze az árról külön emailben kell érdeklődni, nyilván pofára megy. Vagy adót csalnak. Vagy nem tudom. De Kabirut úgy is felfoghatjuk, hogy a csávó életműve maga az inspiráció: ilyet bárki tud csinálni. Én speciel nem mernék belevágni, de van pár dolga, amit elhordanék.

kabiru3.jpg

kabiru4.jpg 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr117990007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Myxomatosis 2015.10.19. 21:53:19

Általában azok az emberek tudnak ennyire a "dobozon kívül" gondolkozni, akik nem minden nap tapasztalják meg az adott tárgyat, nem épült be náluk semmi koncepció.
süti beállítások módosítása