Hívtak egyszer egy bemutatójukra, aztán rákerestem, miről van szó, és inkább nem mentem el. A Battila napszemüvegeinek jelentős része divatbemutatókra készült különlegesség, a dolog természetéből fakadóan messze túl a hordhatatlanság határán. Szép dolog egy orrnyeregre illesztett, rókaprémmel bevont űrállomás, de ennél azért több kell, hogy este kimozduljak otthonról. Közben azonban a Battila egy rendes napszemüveg-manufaktúra, 12 normális alapmodellel.
Ezek azok. Az alapanyagokról kicsit később, előbb lássuk a számokat: a Battila egyelőre havi nagyjából 200 darab napszemüveget állít elő, viszont a cégnek már van rendes irodája a belvárosban, és olyan dolgozói, akik effektíve nem terveznek, és nem is gyártanak napszemüvegeket. Kicsit meg is döbbentem, hogy ezekkel a számokkal üzemképes egy cég, és nem csak abból él, hogy vasárnap zárva tart, de nyilván befektetőjük is van, aki hisz a belátható időn belüli termőre fordulásban.
Holdosi Ádám értékesítési vezető és Kegyes Andrea irodavezető.
Acetát modellek minden mennyiségben. Valamiért az irodában többnyire ilyen napszemüvegeket látni, pedig rengeteg fa és hibrid (acetát keret fa szárral) modelljük készül. Nem találtak ki vicces kiegészítő anyagokat, mint az ugyancsak magyar Tipton a bakelit hanglemezeket, meg régi filmek celluloidcsíkját, inkább a fenntartható anyagokat hangsúlyozzák.
Egy klasszikus Battila relikvia az iroda falán. A szarvas fején látható emblémát valószínűleg megtartják, a név viszont változni fog. A Battila az első tervezőjük, Bakó Attila nevéből képződött, sokáig nem is voltak benne biztosak, hogy valami más kéne, de már megvan az új márkanév. Csak nem árulhatom el, mert akkor megölnek. Kifejezi egyébként, hogy magyar cég a világpiacra tör, és hogy környezetbarát alapanyagokból dolgoznak. (Időközben kiderült, hogy nem az lett az új név, amit nem árulhatok el, hanem Concept Eyewear.)
A raktárban régi jó ismerősömmel találkozhatok: a Mazzucchelli az alapanyagokra nagyon igényes acetát egyik legősibb gyártója és forgalmazója, még az Etnia Barcelona kapcsán volt róluk szó. Érdemes is megnézni, mi mindent bír kihozni az Etnia az acetátból, ami egyébként azért számít környezetbarát alapanyagnak, mert gyapotból készül. (Azt ne most vitassuk meg, mi a Greenpeace véleménye a nagyipari gyapottermesztésről.) Mint Andrea, az irodavezető elmondja, elég horror árai vannak a Mazzucchellinek, egy kis tábla acetát 32 ezer forinttól a csillagos égig terjed, egy átlagos teknőc 54 ezer, de sajnos nem lehet megspórolni a minőségi alapanyagot.
Kísérletképpen vettek egyszer fehér acetátot Kínából, úgy kezdődött, hogy nem olyan fehér volt, amilyet rendeltek, és a 4 milliméteres vastagság csak 3 milliméter volt. A megmunkálása sem egyszerű, mert eltérnek a megadott keménységtől, rosszul polírozható, és a munka végső stádiumában már nagyon kijönnek a különbségek, úgyhogy le is zárult az el sem kezdődött kínai korszak. Bence, a CNC-s készített belőle emléknek két gyűrűt.
Major Bence, aki a marógépet, meg a 3D nyomtatót programozza.
A számítógépes vezérlésű fúrónak látszó dolog egy marógép, ez kell az acetát megmunkálásához, legalábbis első lépcsőben.
A 3D-nyomtatóval a prototípusok készülnek. Ez egy egyszerűbb készülék, ami öt órát is elszöszmötöl egy-egy kerettel, de úgyis csak a divatbemutatós különlegességekhez használják, meg hogy megnézzék, milyen élőben egy-egy új terv. Acetátból nyomtatni nem lehet, hiszen a 3D-nyomtatók műanyag szálat olvasztva
Körfűrész az acetáttáblák darabolásához.
A homokszóró a keretek textúrájának végső kialakításához kell. Amúgy méretileg, meg ezzel a szép V2-es Hyundai kompresszorral kisebb tárgyak tisztítására is jó. Ritka formátum, én már be is dumáltam az épülő motorom karburátorát, meg egy rondára oxidálódott alumínium feszültségszabályzót, mert nehéz olyan helyet találni, ahol hídelemnél kisebb tárgyakat normális minőségben homokszórnának.
Valami ilyesmi lesz az acetát textúrája a gépi koptatás és (vagy?) a homokszórás után. Azt persze már nem tudom, melyik koptató adja ezt a felületet, mert háromféle kaviccsal is koptatnak. Maga a kőmosó gép elég bizarrul fest, máshol még nem láttam ilyesmit. Vizes kavicsok keringenek egy ménkü nagy lavórban, ugyanez van még a cégnél kisebb kivitelben, kisebb kavicsokkal is. Érdemes figyelni, hogyan bukkan fel a kavicsok közül néhány keret.
A marógép utáni sorjákat, apró egyenetlenségeket még egyesével le kell csiszolni. Mindezt előírásszerű munkavédelmi szemüvegben, porálarcban.
Kiss Martina a Concept Eyewear tervezője, de amikor épp nem tervez, géppel csiszol, sorjáz és políroz, vagy a fa és hibrid modelleken ragasztja a furnért, vagy orrnyergez. A befektetett munkát, alapanyagokat és darabszámokat látva nem hiszem, hogy bárki is hangosan sikoltozni kezdene az 50 ezer forintos fogyasztói ár miatt.
Rétegelt lemez szemüvegkeretek a présformákban - a dolog meghökkentően hasonlít azokra a présszerszámokra, amiket az esztergomi Suzuki-gyárban láttam. És egy Oxford típusú Battila, illetve bocsánat, most már Concept Eyewear.
