
A Maui Jim eddig is elég erős volt, ráadásul most már nem csak a legjobb lencsék vannak a kereteikben, amik amúgy már hagyományosan elég jól néznek ki, de a márka a szemüvegeken túli szolgáltatásokban is elég erős. Náluk például nem a forgalmazót kell nyaggatnom, hogy akkor melyik modellhez milyen lencsék is vannak, mert letölthető Androidra és iOS-re is az ingyenes app, amiben minden modell benne van, jól kereshetően, a teljes keret- és lencseválasztékkal.

Plumeria - van még fényes fekete és barna cirmos (Tokyo Tortoise) kerettel. Ez itt a Blue Hawaii lencse, ami azért nagy kedvencem, mert kezdek rákapni a világosabbakra. Főleg ilyen dizájnkereteknél, ahol azért sok fény jut be a keret mellett, nagyon nem hülyeség a világosabb lencse.

Plumeria


Naupaka - jó kis vékony wayfarer-fazon, a lencse pedig az újabb Mauik közé tartozik: vékony üveg, ami könnyű, de elég betyáros képe van. Le mondjuk nem ejteném, de aki nem tud vigyázni, vegyen munkavédelmit.

Naupaka


Sugar Cane

Sugar Cane - ez az átlátszó barnásszürke (mocha) keret extra vékony barna üveglencsével. Ebből van még lila keret is, bi-gradient, azaz alul-felül átmenetes Maui Rose lencsével.


Maui Jim Ilima ebből egyszerűen az összes színváltozat olyan, hogy az agyadról lemész, a fehérrel kombinált teknőc (White Tokyo) és a rozsdabarna (Bourbon Tortoise) is. Ez itt a Dark Tortoise-Electric Blue, vékony üveg barna lencsével.

Maui Jim Ilima


Baby Beach - titánszáras, Blue Hawaii lencsével - ha nem számítjuk az eshetőséget, hogy éjjel a párnába fúrjuk az arcunkat, gyakorlatilag heteken át hordható.

Baby Beach


Baby Beach - ez a HCL Bronze lencse

Baby Beach


Canna - ebből a cicából kétféle fekete keret van, meg ez, a barna keret kék-fekete szárral kombó.

Canna


Kami - extra vékony üveg, acél szár és keret, ez az arany lencse, de vicces még a félig ezüst, félig tengerészkék tükrös.

Kami

A poén kedvéért a cikkszám és a méretek a szár tetején olvashatók. :DD


Talk Story -

Talk Story ez is extra vékony üveglencsés, bár a sok acetát és a vastag fém szárak miatt ez így is, úgy is inkább a stílusról szól, mint a kis súlyról.


Compass - a vékony üveg Maui Rose lencse a fegyverfém színű kerethez jár, van még arany és ezüst.

Compass


Waihe'e Ridge

Waihe'e Ridge


Na itt tessék figyelni: a jobb oldali Maui JIm felirat helyén egy olvashatatlan aláírás látható, megfejtése Charlie Lyon. Ha rágugliznál, írd oda, hogy artist, különben egy amerikai focista jön be. A mi Charlie Lyonunk viszont festőművész, aki főleg tengert fest sok éggel, meg pálmafákat, enyhén insta-szűrős színvilággal. Bingó: nyilván ezért csináltatott vele mintát a Maui Jim.

Curated Collection, három színben, spéci dobozzal, jó drágán: az amerikai ára 350 dollár.




Talk Story

Talk Story


Siren Song - talán a legbrutálisabb súlyú Maui Jim, bár ebben is vékony üveg lencsék vannak, szürke, barna vagy rózsaszín.

Siren Song


Shoal - a Shoal újdonsága a Maui Green lencse, amit sajnos elfelejtettem kipróbálni, de remélem, nem olyan, mint a régebb óta létező, golfosok részére fejlesztett kontrasztnövelő zöld, ami szerintem egy rémálom, ha nem golfozik az ember.

Shoal


Monstera Leaf

Monstera Leaf - ez már szinte a Chopard vadászmezeje


Monstera Leaf

Monstera Leaf


Nalani

Nalani


Tumbleland

Tumbleland

