napszemüveg

Tom Ford - 2019.

2019. november 10. - winkler róbert

 

tf19-39.JPGTom Ford a legnagyobb. Vagy legalábbis az egyik legnagyobb. 29 évesen kezdett dolgozni a Guccinál, és öt év múlva, 1994-ben már ő volt a márka kreatív igazgatója. 2004-ben hagyta ott a Guccit, ami elsősorban az ő 0-24-ben végzett munkájának köszönhetően immár tízmilliárd dollár értékű cég lett, Ford helyére pedig, int kiderült, négy embert kellett felvenni, hogy ugyanannyi melóval megbirkózzanak.

 

Atticus

Tom Fordot, illetve a Tom Fordot, mint márkát nem szabad összetéveszteni a franchise-ban gyártott napszemüvegekkel, még akkor sem, ha azok esetleg olyan drágák, mint a Versace, a Gucci, vagy a Prada. Nem sokkal azután, hogy otthagyta a Guccit, nem csak a saját ruhamárkáját csinálta meg - természetesen Tom Ford néven -, hanem a napszemüvegeit is. Rendezett különösebb előképzettség nélkül kiváló filmet is (Egyedülálló férfi - 20009.), amiért Colin Firth-t Oscar-díjra jelölték. Plusz tviszi a saját divatházát, és politikailag aktív, elvi alapon nem öltöztet politikust, függetlenül pártállástó. Na jó, nézzük az új napszemüveg-kollekciót.

tf19-38.JPG

Atticus - azt gondoltam volna, hogy a Tom Ford, vagy simán csak Tom Ford kevésbé mozok a tömeggel és a trendekkel, de úgy látszik, 2019 szerinte is az oldalellenző éve. Én először a Carreránál láttam, ők extravagáns márkaként szépen túl is tolták, de tesség, a Tom Ford is felült a vonatra.

tf19-26.JPG

Rizzo - próbálok rájönni, hogy Rizzo felügyerőlől, vagyis Piedonéről nevezték-e el, vagy Rizzo patkányról, aki a szaxis Gonzo haverja a Muppet Show-ban. Oldalról már látszik, bárhogy is volt, az ihletet a legendás Nasa-Persolból merítették.

tf19-27.JPG

Rizzo

tf19-20.JPG

Spector - hogy Phil Spector, a legendás producer ihlette-e, aki a Beatlestől a Ramones-ig számtalan legendával dolgozott, és jelenleg gyilkosságért ül börtönben, szintén nem tudom. Az biztos, hogy Phil Spector még Steven Seagal-nél is életszerűtlenebb parókákat hordott, és sokszor volt rajta érdekes napszemüveg.

tf19-21.JPG

Spector

tf19-2.JPG

Gia

tf19-3.JPG

Gia

tf19-5.JPG

Gia

tf19-6.JPG

Gia

tf19-7.JPG

Sandrine

 

tf19-9.JPG

Sandrine

tf19-11.JPG

Gino

tf19-12.JPG

Gino

tf19-14.JPG

Christian

tf19-15.JPG

Christian

tf19-17.JPG

Thomas

 

tf19-18.JPG

Thomas

tf19-23.JPG

Sabrina

 

tf19-24.JPG

Sabrina

tf19-29.JPG

Caine

 

tf19-30.JPG

Caine

tf19-31.JPG

Razor

 

tf19-33.JPG

Razor

tf19-34.JPG

Tallulah

 

tf19-36.JPG

Tallulah

tf19-41.JPG

Raoul

 

tf19-42.JPG

Raoul

tf19-44.JPG

JUlie

 

tf19-45.JPG

Julie

tf19-47.JPG

Harrison

tf19-48.JPG

Harrison

tf19-50.JPG

Tina

 

tf19-51.JPG

Tina

tf19-53.JPG

Simona

 

tf19-54.JPG

Simona

tf19-56.JPG

Slater

 

tf19-57.JPG

Slater

tf19-59.JPG

Anoushka

 

tf19-60.JPG

Anoushka

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr6815238378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2019.11.11. 04:10:45

Borzalmasak...ki vesz fel ilyeneket?
süti beállítások módosítása