napszemüveg

Vennél Ray-Bant Torrente miatt?

2011. szeptember 12. - Winkler Róbert

 

Megjelent a Torrente 4, már legalábbis a videomegosztókon. A Torrente, a törvény balkeze, vagyis az első Torrente 1998-ban Spanyolországban azonnal nagy siker lett, ez a film hozta a legnagyobb bevételt elsőfilmes alkotótól, de nálunk nem merték moziforgalmazásba venni. Az HBO ugyan nálunk is leadta, de a második és harmadik rész már csak DVD-n jelent meg. A második Torrente-film egyébként már a felnőtt mezőnyben, mármint a nem elsőfilmes, és minden más rendezők között is rekordot állított fel: Spanyolországban csak a moziforgalmazásban 22,8 millió eurót termelt.

 

 

 

Santiago Segura már az első Torrentével is legenda lett. A Torrente a spanyoloknál olyan, mint nálunk a... a... Tanú? Nem egészen. Talán mondjuk olyan, mint a Tanú, az Egészséges erotika, a Hyppolit a lakáj, az Argó, és a Tankcsapda-életmű egyben. Spanyol kollégistabulikban, amikor már mindenki túl van a második hányáson és legalább egy gruppenszexen, rituálisan berakják az első részt a DVD-vagy egyéb lejátszóba, és úgy nézik végig, hogy kórusban előre bemondják a következő mondatot. Aforizma is mind, kezdve azzal, hogy kiverjük egymásnak, hogy oldjuk a feszültséget, egészen addig, hogy az arabok olyanok, mint a franciák, csak nem olyan büdösek.

 

 

A negyedik részben inkább az undorítóság dominál, de azért van egy kis nonpíszí humor is. Torrente a temetőben látogatja meg bálványa, a 2007-ben tüdőrákban elhunyt spanyol Zámbó Jimmy, vagy inkább Uhrin Benedek sírját, és El Farynak panaszkodik, hogy megveszett a világ, a Fehér Házban egy bozótlakó él, és nem takarítóként, akkor mi jöhet még, egy nő?!

 

 

 

De térjünk a lényegre: Torrente ruhatárára. Torrente 1973-as évjáratú Seat 1430-asa nem más, mint a spanyol cigányzsiguli, ez valószínűleg nem fenyegette a mai Seat jó hírét, egyébként meg tökéletes karakterábrázoló eszköz. Ahogy Torrente eltúlzott Atletico Madrid-rajongása is – egy magyar szurkoló úgy képzelheti el a legkönnyebben az Atletico kemény magját, hogy politikailag nagyjából 800 kilométerre jobbra a Fradi-ultráktól.Minden gyerek tudja, hogy a pisztolya egy Baszkföldön, Vitoriában gyártott Llama Especial, az inge a negyedik részben is ugyanolyan mocskos, a nadrágjába pedig jobb bele se gondolni, de belegondoltunk már a napszemüvegébe?

 

 

Ha rossz a cikkszám-memóriájuk, Ray-Ban Outdoorsman II. néven keressék
 

Bizony, Torrente rendes, márkás holmit visel. Egyben lehetünk biztosak: a Ray-Ban 3407 jelenléte az egyik legsikeresebb spanyol filmben nem product placement, legalábbis nem a szó klasszikus, szponzorációs értelmében. Vannak produkciók, melyektől minden multi irtózik; mint amikor azért adunk a cigánynak egy ezrest, hogy játsszon inkább máshol. Ilyet láthattunk is nemrég az MTV trash-realityje kapcsán, amikor konkrét brand kérte, hogy a Jersey Shore tufa szereplője ne hordja. Legutóbb arról lehetett hallani, hogy a Torrentének amerikai remake-je készül majd.

 

Santiago Segura civilben hosszú hajú kopasz
 

Nehéz elképzelni, hogy lehet ezt a pokoli, európai gusztustalanság-parádét Amerikára átültetni. Az egyetlen mentség az lenne rá, ha Segura karakterét Jack Black alakítaná, mert fingani kifogástalanul tud, de szaros alsógatyában szaladgálni, nőket molesztálni, meg rasszista poénokat elsütni nyilván sokkal kevésbé megy majd neki.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr143219148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jofkov · http://www.digitalbridge.hu 2011.09.12. 13:17:56

- Pszt, kiköcsög! Fonákkal b@szod...

-Akkor Anyák napja! Mmint a te qrva anyádé...

-Úgysem volt közénk való!

-Qukó, baszod öreg...

- Louis Albertó szomorú...

-Mauricio Torrentével nincs alku. Itt az adagod, ne egyszerre nyomd be...

- A nagyokosok lenyúlták a pénzemet

:-DDD

All classic shit!

pán-európai romastratéga 2011.09.12. 13:19:57

reggelizni kellett volna Linares :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.09.12. 13:27:10

Cs-csillagom, mi ez itt?
Bambusz.
De hát azt a pandák zabálják! Úgy nézek én ki, mint egy panda?

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.09.12. 14:02:14

Az már mekkora köcsögség,hogy az amik ezt is meg akarják csinálni--soha sem sikerül,még csak a közelébe sem jutniuk az eredetinek,de erőlködnek.
A szemüveg meg jó(bár nem az én stílusom)-ami Torrenténél kihuzza,az rossz nem lehet.

Ivan Kozirev 2011.09.12. 14:04:58

Ártalmas? A drog ártalmas? Nézd meg: leteszem ide. Csinál valamit? Megharap? Megüt? Megkarmol? Odaugrik aztán tökön rúg? Ugyan, nem árt ez senkinek!

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.09.12. 14:07:33

nem elég, hogy kurvák, még fizetni is kell értük...

Mr.Treeger 2011.09.12. 14:11:41

nem, mert ez egy Aviator.
Wayfarer is csak a Miami Vice miatt került a fejemre 90-91 környékén.
Bármilyen hülyeség, nekem ma már az Aviator-ról nem valami déli kemény zsaru jut szemebe, hanem Carrie Bradshaw.

Ha filmes szemüveg akkor nézzük meg:
Sonny Crockett felvette, Horatio Caine levette: napszemüvegek a TV-ben Miami szemszögéből.

2011.09.12. 14:15:10

Életem legjobb numerája volt!
És ingyen!!!

Dallas (a kitiltott) 2011.09.12. 14:36:08

Torrente a legnagyobb.. Nem is érterm ezt a faszit, hogy tudta ezt a figurát kitalálni?

Blindmouse 2011.09.12. 15:34:02

Szinkron mikor készül el hozzá? Csuja hangja már összeforrt vele.. :D

É2I 2011.09.12. 16:56:25

Áááá, nálunk game partikon ment, amikor már untuk és a pálinka is jócskán dolgozott. Akkor jött Torrente és beájulásig, vissza-vissza tekerve, kikockázva. :D
Akkora kretén, hogy ekkorát max Sacha Baron Cohen tud elkövetni. Nála alább ne is erőlködjenek az Amcsik, felesleges, de leginkább hagyják is.

I.C.ram 2011.09.12. 16:58:29

@olvasóink írták: már a 3. is ócska volt. Első két rész volt jó. Amúgy szerintem semmi fantázia nem kellett ehhez. Az volt a zsenialitás, hogy végre valaki felfedezte, az igazi proli, suttyó szerencsétlen karaktert, mint főszereplő.

Amerikaiak ezt sose fogják megismerni, mert ez tipikus kelet-európai, dél-európai jelenség. Máshol nincs a világon ilyen formában. Jack Black meg elmehet a francba. Nincs nála idegesítőbb tehetségtelen barom a filmiparban. Egy John Goodman-t viszont el tudnék képzelni :) Vagy valami hasonló kövér, nagydarab figurát. Bár lehet a köpcös figura jobban illik a szerephez.

I.C.ram 2011.09.12. 17:00:12

Amúgy egy kubai(eredetileg spanyol)-magyar ismerősöm mondta, hogy a spanyol verzióban még nagyobb elborulások vannak, viszont ő is dícsérte, hogy Csuja milyen faszán visszaadja a hangulatot.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.09.12. 17:33:45

Egyébként spanyol barátaim mindig elmondják, hogy az átlag spanyol szégyenli ezt a filmet, mert szerintük csak lejáratja a spanyolokat.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.09.12. 17:38:19

>de szaros alsógatyában szaladgálni, nőket molesztálni, meg rasszista poénokat elsütni nyilván sokkal kevésbé megy majd neki.

-Mi közöd, a rét mindenkié, ha nem tetszik, húzz el a családoddal!

d3vnull 2011.09.12. 17:39:01

@chipanddale74: mert nincs érzékük a művészethez :D

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.09.12. 17:41:11

@scheerti: hopp, az lemaradt az idézet előtt, hogy nagyon durván lejáratná magát az a színész Amerikában, aki egy ilyen karaktert eljátszana. Mármint az átlag amcsik előtt, a kritikusok egy része imádná, meg azok is, akik kicsit normálisak.

Amúgy az amerikai változat mindenből szarabb(lásd Taxi), Torrente maradjon csak spanyol.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.09.12. 17:42:53

A Torrente filmek annyira tuskok, hogy az mar szinte atcsuszik az intelektualitasba.

minnifield űrhajós 2011.09.12. 17:52:15

"Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni!"

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.09.12. 17:57:27

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Mégis imádja mindenki:) Én még sose találkoztam senkivel, aki ne röhögött volna rajta, vagy ne tudna belőle idézni.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.09.12. 18:01:24

@scheerti: Opsz...
Az lemaradt, hogy nekem is tetszik a Torrente karaktere.

hungi. (törölt) 2011.09.12. 18:21:21

Legyen:

1. Charlie Sheen, neki már úgyis mindegy, csak el kell küldeni előtte hízókúrára.

2. Tom Cruise ezzel a sminkkel:
cdn.screenrant.com/wp-content/uploads/tropic-thunder-tom-cruise.jpg

?

Rosszindulatú Vászka 2011.09.12. 18:29:02

Csak szólnák, hogy van ám Torrente játék is, nemtom mijen, mer az én gépemen nem indul el (rajta van a demója a 2. rész eredeti spanyol, dupla DVD-s kiadásán: Torrente El Juego).

És a Springfield-nek van egy ehhez nagyon hasonló idei napcsemcsije olcsóért, nemtom véletlen-e, vagy direkt, de a tokjában lévő törlőkendőn akciófilmes képregény van.

Ja és Torrente kocsija egy Seat Turbo, az első panyol autómobil (Fiat liszensz).

É2I 2011.09.12. 18:50:21

@Rosszindulatú Vászka: Vászka!: _szolnék_! Ilyet tőled nem tűrök :D

Visszatérve Torrentére, aki nem képes érteni a karaktarét, azt agyhúgykő ellen ki kellene lúgozni, eh-te igen sok amerikait is. Ezért sem tartom jó ötletnek egy ottani reameket; valami szőkített változat lenne, ami semmit se érne. Langyos beszólásokkal kb. Az, hogy az elnököt nem szólhatnák meg, még csak meg se merem említeni...

Rosszindulatú Vászka 2011.09.12. 18:59:22

Ja és annyira népszerű film Panyolba, hogy a 3. epizód megelőzte első heti mozibevételben a SW 1. epizódot, ami pédátlan a Földgolóbison, hogy bármely piacon egy helyi film lenyomjony egy SW produktumt.

@É2I: póverkecc? Gyüsszte a hóra ki :)

A 3. részben is van jenki elnökös élcelődés is. Az is mókás. És igenis lehet, hogy lenyúlják a filmet a jenkik, még a Taxi-ból is csináltak egy ótvar szar amerikai változatot. Bár lehet, hogy nem eléggé píszí, mikor az arabokat nyomorgatja, vagy a 4. részben a bevándorlókat. Vagy a 2.-ban, mikor sörrel leköpi a roki gyereket és elküldi a qrvaannyába :)

Ellenbe nálam a 2. részben, mikor lecidátztatja azt a qrvát az mindent visz. Na az konkrétan spanyolul sokkal veretesebb, mint magyarul.

É2I 2011.09.12. 19:27:20

@Rosszindulatú Vászka: Há' hogynemán! :d
Ha szerzel nekem havat itt a kies őszi forró nyári Magor honban, még meg is mérkőzhetünk. :D

De abban kiegyeztünk, hogy Torrente kultúrát teremtett, legalább akkorát, mint Gátvéder vagy a Polgármester Jenő, no meg a hanyas vagy. Azért is vesszük, mint a gumicukrot. Ez kell nekünk pórnépnek! Mondjuk kenyér is kéne lassan mellé, de hát ne legyünk telhetetlenek a cirkusz mán' meg van.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.12. 19:44:37

@É2I: rühellem csinálni, de egyetértek.

Kultfilm.

Ha lenne belőle tévésorozat, akkor azt is gyüjteném. Sőtmitöbb, sztem a 2. rész filmzenéjét csak én vettem meg gyáriba. Legalábbis más ijen lúzert nem ismerek.

É2I 2011.09.12. 20:13:05

@Rosszindulatú Vászka: Én ismerek olyan fazont, aki megvette eredetiben az eddig megjelent három részt és nem a torrent bótban. (Pedig Torrentét torrent bótban megvenni mekkora már :)
Mondjuk én se nem tartom százasnak, de becsülöm érte.

robian 2011.09.12. 20:36:25

ON: torrente miatt nem vennék ray-t bár nem rosszak, csak az ár/érték aránnyal van gond. napszemüvegbuzéria update: azért az első tíz bringába kell legyen egy ray...

Winkler Róbert 2011.09.12. 21:05:00

@É2I: Nekem a második rész van meg spanyol VHS-en (is).

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.09.12. 21:16:20

OFF, de itt talán van valaki, aki tud válaszolni.

youtu.be/E7nM_7sQsXs

Ebben a filmben 15:45-nél feltűnik egy csávó felhajtható napszemüvegben. Valaki tudja esetleg, hogy milyen szemüveg lehet az?

É2I 2011.09.13. 07:29:29

@Winkler Róbert: VHS-en? Az igazi kincs! :D

lombardo 2011.11.03. 19:24:48

Ez a napszemüveg kb. olyan, mint amiben amcsi gazdag fószerek golfozni vagy agyaggalamblövészetre járnak, természetesen hétköznap délelőtt. :)

Torrentéből amúgy én csak az elsőt láttam, még anno az HBO-s korszakban, de igazából fogalmam sem volt, mi ez a film, csak érdekelt a '78-as (akkor így írták) Seat. Legnagyobb meglepetésemre az egy "Lada" volt. :) Valahogy már itt éreztem, hogy nem lesz rossz film. Persze röhögtem rögtön az elején, mert azt hittem, igazi zsaru. :D "Hiába, a szerelem nagy úr!" :D

"Most majd megtudják ezek a k*rva dobozok!"

A második részből már csak egy töredéket láttam, az elejéből, és spanyolul. Az már kicsit úgy tűnt, hogy erőltetett.
süti beállítások módosítása