napszemüveg

Boss Orange 2013.

2012. november 13. - Winkler Róbert

0092.JPG

BO 0092

Hugo Boss 1924-ben kezdte az ipart egy Stuttgart melletti kisvárosban, Metzingenben, munkásruhák gyártásával. Ekkor tán még maga sem gondolta volna, hogy hollywoodi sztártervező lesz belőle, pedig már akkor belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba, és az SS szponzora lett. Hollywood pedig úgy jött a képbe, hogy Boss tervezte az SS zseniális uniformisait, melyek olyan tökéletesen álltak mindenkinek, Richard Burtontől Brad Pittig.

Tervezett még ruhát a Hitlerjugendnek, az SA-nak, mindenféle náci párthaknikra. Dizájneri zsenialitásához kétség nem fér, tevékenységét azonban a nürnbergi perben morálisan ingoványosnak találták. Önmagában az, hogy rajongott a fasizmusért, lakását egy Hitlerrel közös fanpic díszítette, és hogy egyáltalán, ő öltöztette az egész díszes társaságot, az az általános, nürnbergi példastatuálási lázban sem számított bűncselekménynek. Azt viszont, hogy a Baltikumban kényszermunkások alkalmazásával termelt, már nehéz volt kidumálni. )Egyébként Albert Speer is a kényszermunkán bukott el, nála miniszterként a nagyságrend is más volt, de megúszta börtönnel.)

1933_hugo_boss_advertisement.jpgEgyenruhát vegyenek!

Hugo Bosstól megvonták a szavazati jogot, és az akkoriban különlegesen keménynek számító százezer márkás pénzbírságra ítélték. 1948-ban, 63 évesen meghalt, de a cégét akkora sikerrel vitték tovább, hogy ma is az egyik legkomolyabb tényező a luxus divatházak között, 2010-ben majdnem kétmilliárd eurós bevétele volt. 1953-ban készítették az első férfiöltönyt, és a 80-as években többek között Don Johnson is a Boss arca volt. A többi nagyhoz hasonlóan a Boss is megcsinálta a maga fiatalos belépőmárkáját, ez lett 1999-ben a Boss Orange.

044.JPG

Boss Orange BO 044

044sa.JPG

Boss Orange BO 044

A Boss Orange napszemüveg üzletága Magyarországon még nem igazán ismert, bár már évek óta hivatalosan is kapható. Boss Orange ruhákból a plázákban van bőven, de optikákban ritkán látok napszemüvegeket, pedig árban talán relatíve kevésbé súlyosak, mint a ruháik, mondjuk egy zakó 170 ezer forintért, ugye. A Boss Orange napszemüvegek nagyjából a Ray-Banhez vannak igazítva a 30-45 ezer forintos régióban. 

0097c.JPG

A BO 0097-es egy vidámabb női modell a 60-as évek formáival és színeivel. A Boss sokáig kizárólag férfidivattal foglalkozott, így a Boss Orange napszemüveg-kínálatában is kevés a női, de 1997 óta létezik a Boss Women. Számos almárkája van a vállalatnak, a gyermekruházaton kívül még lakberendezési is (Boss Home), de a napszemüvegeket sok más divatházhoz hasonlóan kiadták a Safilo Groupnak, így az optikai részlegnek nyoma sincs a Boss hivatalos honlapján.

0097b.JPG

bo0048.JPG

BO 0048

bo0048a.JPG

BO 0048

044sb.JPG

A szár végének belső oldalára került a narancs embléma, hogy azért ott is legyen valami apró finomság, de ne zavarjon be a keret tényleges színébe.

bo0048c.JPG

0048sc.JPG

BO 0048

0048sa.JPG

BO 0048

0032.JPG

BO 0032

0032a.JPG

BO 0032

0062.JPG

BO 0062

0062a.JPG

BO 0062

0092.JPG

BO 0092

0092a.JPG

BO 0092

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr194895685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizie 2012.11.13. 17:08:01

Kár, hogy ennyire ötletmentes RB, Carrera stb koppintások...

Azért a Boss-tól legalább Joop szintű minőséget várnék el.

is 2012.11.13. 19:13:28

nekem a 0062-es jön be, de persze csak képről. fel kellene próbálni.

@mizie: évente ezresével csinálják a szemüvegformákat. kizárt dolog, hogy 50 év után még van olyan forma, amihez még csak hasonló sem volt.

Rodolfo63 2012.11.13. 19:32:27

Az a BO0044 jöhet máris...

Brokátor Emőke 2012.11.13. 20:50:21

Szokatlanul jó és informatív poszt. Ettől persze még piperkőc nyafkaság az egyszerű használati tárgyaknak ekkora feneket keríteni.

Mr.Treeger 2012.11.13. 20:53:09

0092-es tetszik, a többi semmi különös

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2012.11.13. 21:34:48

Ja, meg Boss karóra. Jövöre jön a Boss cola meg a Boss öblítö. Hagyjuk már.
Ruhában jók, szeretem is a motyóikat. A többi csak egy brandelt átlagos cucc.
süti beállítások módosítása