napszemüveg

Tipton: előválogatás a magyar réteg-világsztárnál

2013. május 28. - Winkler Róbert

DSC_0970.jpg

Zack Tipton egy Budweiserrel, és a Tipton Eyeworks tervezője, Márkus András

A Tipton Eyeworks főnöke meghívott, hogy vegyek részt új kezdeményezésükön: ezúttal nem csak a menedzsment próbálja megfejteni, mely típusokat kéne gyártani és melyeket süllyesszenek inkább el, hanem hívnak néhány barátot, ismerőst, szakmabelieket. Mindenki kapott egy nyomtatott papírt a típusokkal, és végigpontozta, ahogy mások végigpróbálnak 30-30 nyers keretet, üveg és végleges bevonat, tehát bakelitlemez-réteg nélkül.

DSC_0972.jpgA Tipton keretei elsősorban acetátból készülnek, de az imidzset a bakelit lemezek adják, amiket a félkész keretek külső oldalára dolgoznak rá. Ez itt nem is akkora szentségtörés, amekkorának látszik, hiszen ezeken a barázdákon nem Morrison, hanem Val Kilmer énekel.

DSC_0967.jpgÉn még sose láttam nyers acetátot, Szemüvegtervező András előzékenyen előrángat egy táblányit, hogy a Napszemüveg Blog olvasói is élvezhessék a látványt.

DSC_0983.jpg

A Tiptonok gyártása és összeszerelése két helyen, Pécs közelében, és itt, a Belgrád rakparton zajlik. Az egyik tasakban a Tipton legdurvább új modelljei, az Outrider és a Forerunner alkatrészei. 

DSC_0968.jpgSajnos nem munkaidőben érkeztem, mármint nem gyártási munkaidőben, úgyhogy a szerszámok használatára csak tippelni tudok.

DSC_0969.jpg

DSC_0991.jpgA tervező a Cinematique Collection szárainak hűlt helyét mutatja - ezekbe a szárakba kerülhetnek aztán kultuszfilmek, vagy akár fekete-fehér pornók eredeti  celluloidkockái.

DSC_0984.jpgKeretek, szárak, célállomások.

DSC_0976.jpgOptikai és napszemüveg kerettervek, már bánom, hogy nem kérdeztem meg, hogyan is használják, és miből származik az ügyesen felszerelt visszapillantó tükör.

DSC_1005.jpgHa valaki esetleg trollkodni kezdene, hogy tönkreteszik azt a sok értékes bakelitet, hát itt van néhány a Vinylize Collection alapanyagából.

DSC_0953.jpgMárkus András és saját tervezésű-kivitelezésű szemüvege.

DSC_0954.jpg

DSC_0958.jpgAndrás rámutat egy elsőre nem evidens különbségre: a keret külső-alsó sarkai szélesebben állnak, erre is nagyon kíváncsiak, hogyan működik majd a modelleken.

DSC_1036.jpgElsőként a főnök próbálja végig a harminc keretet, Tiptonné asszony pedig adogatja a következőt.

DSC_1055.jpgAnh Tuan táskatervező

 

DSC_1100.jpgHalász Ferenc festőmüvész

DSC_1129.jpgHerczeg Zoli nem ért rá, ezért a szerzőnek is végig kellett próbálnia a harminc keretet.

DSC_1198.jpg

Összesen hatan próbálták végig a 30 keretet, ez annyi, mint 180 értékelés. Este fél 11-kor azért örültem, hogy vége.

DSC_1166.jpgZachary Tipton hirtelen ötlettől vezérelve kitalálta, hogy nézzük meg a férfi kollekciót csajokon is. Dóri kezdett, és egy kicsit mindenki elbizonytalanodott, hogy akkor most mitől is férfi egy kollekció. Hiába szigorúak és félkészek a fekete keretek, túl sok állt túl jól a csajoknak. Felfedezője alapján akár Anh Tuan-törvénynek is hívhatjuk, de ennyi keret próbája után az ember egyszerre csak elkezdi úgy érezni, hogy van benne üveg. Pedig százötvenedszerre sincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr315318566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizie 2013.05.28. 08:52:09

Jók ezek a keretek, de az áruk már a vicc kategóriába esik. 60-70 ezerért kapsz egy műanyag keretet...

szotske 2013.05.28. 12:29:10

fitzgerald-om van... nem műanyag! én nagyon szeretem! minden napra Tiptont!

Winkler Róbert 2013.05.28. 14:08:54

@mizie: Az acetát nem műanyag. Az acetát keretek a Ray-Bannél is 50 ezernél kezdődnek, ez meg ugye kisszériás különlegesség, ami végképp nem az árversenyről szól.

Mr.Treeger 2013.05.28. 14:20:40

Örülök a posztnak. De két kérdés felmerült:
Vihetek-e saját lemezt, jobban érzem magam, ha tudom milyen hanganyagot hordok.
Mennyire tudják egyedileg módosítani a keretet?

Flankerr 2013.05.28. 15:20:28

"túl sok átt túl jól"...:)

Flankerr 2013.05.29. 07:31:17

Ez esetben nem szóltam..:D

mizie 2013.05.29. 12:09:01

@Winkler Róbert: Az acetát is műanyag csak nem kőalaj alapú, hanem cellulóz alapú és így megújuló alapanyagra épül.

Gyártásakor nem fröccsöntést, hanem lapokra bontást, majd illesztést használnak. Pont a kisebb szériák miatt pedig olcsóbb a gyártása mintha hasonló szériában de alap műanyagból fröccsöntenék, hiszen az utóbbi eljárás sokmilliós szerszámköltséget igényel.

A cellulóz acetát lapok kilónkénti ára (kb 30 dollár/kg) kb 10 szerese egy sima műanyag kilónkénti árának . Ez az alapanyagár különbség ugye egy 50 grammos termék esetében lényegében elhanyagolható a vásárló szempontjából.

Mindezt csak azért mondom h a RayBan sem azért kerül 50-be, mert acetát hanem, mert RayBan. Egy magyar gyártónál (noha tudom, hogy külföldön is sikeresek) nekem nagyon furcsa ez az árszabás.

Nézegettem is őket a múltkor amikor napszemcsit akartam, de max 20-at szántam rá és így egy akciós téglalap raybanre esett a választás.

Winkler Róbert 2013.05.29. 14:28:15

@Mr.Treeger: Szemüvegtervező András a következőt írta:

A saját lemez feldolgozására nincs mód, csak saját anyagból dolgozunk, és ehhez hasonlóan keret egyedi módosításra sincs lehetőség, ugyanis mindkét estben ez egy egész szériát jelentene, kb. egy új modell gyártásával egyenértékű procedúra.
Kisebb módosításokra tudunk vállalkozni, ezek a már elkészült keretekre vonatkoznak, ha valakinek olyan speciális ergonómiai igényei vannak - pl:törött orr, fél fül... - amik ezt megkövetelik, bele tudunk nyúlni a formába itt a pesti műhelyben egy egy darab erejéig.

Üdv:
András

Winkler Róbert 2013.05.29. 14:28:16

@Mr.Treeger: Szemüvegtervező András a következőt írta:

A saját lemez feldolgozására nincs mód, csak saját anyagból dolgozunk, és ehhez hasonlóan keret egyedi módosításra sincs lehetőség, ugyanis mindkét estben ez egy egész szériát jelentene, kb. egy új modell gyártásával egyenértékű procedúra.
Kisebb módosításokra tudunk vállalkozni, ezek a már elkészült keretekre vonatkoznak, ha valakinek olyan speciális ergonómiai igényei vannak - pl:törött orr, fél fül... - amik ezt megkövetelik, bele tudunk nyúlni a formába itt a pesti műhelyben egy egy darab erejéig.

Üdv:
András

pitybull 2013.05.30. 17:11:51

@Winkler Róbert:
Örülök a cikknek, meg, hogy eljutottál Tiptonékhoz.
A korábbi cikk után arra gondoltam, tök jó lenne összefutni és a kezedbe nyomni a Tiptonomat, erre tessék, összejött... :)
A Mauid az viszont tényleg nagyon tetszett :)

Bony 2013.06.03. 10:55:39

Irhatnal posztot a szemuvegeseknek is...hogy milyen napszemszemuveget lehetne attalakitani,vagy melyik kompatibilis a dioptrias lencsekre...

Krisz101 2016.12.11. 05:13:44

@Winkler Róbert: esetleg tudtok mostanában normális méretre készült/egyedi keret készítőt Magyarországon? A Tipton árak teljesen elszálltak, 500 dollár egy optikai keret és a lencse még nincs is benne, mint régen. ez már sztem abszolut nem éri meg, luxusmárkává vált. és nincs is már normál acetát szemüvegük, csak a hanglemezes, az meg nem mindenkinek tetszik...

Winkler Róbert 2016.12.11. 09:09:21

@Krisz101: Mostanra van pedig több 3D nyomtatós brigád is, akik arcot szkennelnek, és azt csinálnak, amit akarsz. Vagy legalábbis a létező modelleket pontosan arcra szabják.

Krisz101 2016.12.11. 23:32:48

@Winkler Róbert: köszi az infót, ez a mód nekem eszembe sem jutott, utána is nézek :P lehet, h pár éven belül lesz lehetőség kiszabadulni a luxottica karmai közül az átlagembernek?

Krisz101 2017.07.12. 02:31:01

@Winkler Róbert: Kedves Robi! sokat segítene, ha ezt kifejtenéd, h kik lennének ezek a cégek... én semmi ilyesmit nem találok. elég rendesen meggugliztam, még hasonló célzott szolgáltatást sem találtam. leginkább 1-2 PR cikk arról, hogy bizonyos designerek elkezdtek SAJÁT prototipus gyártásra 3d nyomtatást használni, a tervezési folyamathoz. ezen kivül még az is lejött, h akik kisebb magyar cégek voltak és csináltak kézzel szemüveget, azok is abbahagyták... de ilyen amit Te irsz, semmi... esetleg tipp? köszi.
-----
"Mostanra van pedig több 3D nyomtatós brigád is, akik arcot szkennelnek, és azt csinálnak, amit akarsz. Vagy legalábbis a létező modelleket pontosan arcra szabják."
süti beállítások módosítása