napszemüveg

Miben fesztiválozzunk?

2013. július 08. - Winkler Róbert

DSC_1543.jpg

Avatatlan szemlélő azt gondolná, bármiben, de az biztos, hogy fesztiválra napszemüveg kell. Délután az erős nap miatt, este csak úgy menőzésből, aki meg reggelig marad, annak már-már életmentő eszköz. De milyen napszemüveg a legjobb a fesztiválozásra?

3025_1.JPG

Elsőre kézenfekvő volna 2013 legszebb új lencséje, a Ray-Ban Aviator színes tükrös kivitele.Veszettül jól néz ki, kellemes viselet, szokatlanul sok embernek áll szokatlanul jól. Egy hátránya van: erre sajnos rájött már a Zimány Linda-szubkultúra is, és hiába viszonylag drága (40 ezer körül), és mint nemrég hírt adtunk róla, a nagy siker miatt hiába volt Európa-szerte hiánycikk, egyszerűen túl sok van belőle, és nem feltétlen olyan embereken, akikkel most így hirtelen haragból szívesen azonosulnánk.

DSC_1541.jpg

Ugyanakkor csendesen megjelent idén az Aviator halvány lencsés, polarizált sorozata, aminek több óriási előnye is van a tükrössel szemben.

1.:  Még senkin nem láttam ilyet.

2.: Legalább olyan jól néz ki.

3.: Ez egy 0-24-es napszemüveg, amit napszállta után is hordhatunk. Ennélfogva rajtunk marad, és sokkal kisebb valószínűséggel veszítjük el, vagy ülünk rá, vagy tesszük tönkre egyéb módon.

4.: Mivel polarizált, még erős fényben is szűr annyit, hogy hunyorgás nélkül nézegethessünk.

5.: Elég jó színei vannak.

DSC_0556.JPG

DSC_1539.jpg

A Ray-Ban a napszemüvegek Volkswagene - tradíció, megbízható minőség, kiforrott ergonómia, jó imidzs és presztízs, viszont tömeges előfordulás. Ha ragaszkodunk a tükörhöz, meg az Aviator fazonhoz, de elütnénk egy kicsit, még a Ray-Banen belül is megtehetjük, a 4125-ös cikkszámú színtelen műanyag keretes Flash kollekcióval.

DSC_0559.JPG

És ha valaki ragaszkodna a Wayfarer fazonhoz, a Ray-Ban előrelátóan, még a Hegyalja Fesztivál előtt kihozta az Original Wayfarert is ugyanezekkel a halvány, polarizált üveglencsékkel.

DSC_1550.jpg

DSC_0569.JPGEz az, amit csak absztinensek hordjanak - még a Balaton Soundon is: az aranyozott keretes, korlátozott kiadású Ray-Ban Aviatorra túlságosan vigyázni kell ahhoz, hogy az ember csak úgy megfesztiváloztassa. Szép, menő és különleges, látszik is rajta, hogy ez nem csak egy arany színű keret, ez egyszerűen túlzott kockázatvállalás. Ha a fesztiválozót nyomasztja, hogy a jobb társaságban mindenkin Ray-Ban Wayfarer van, és a kocsmapultra az aktuális iPhone-t dobja ki a sör mellé, lázadhat Carrerával. A Carrera a Ray-Ban által uralt Univerzumban maga a rock and roll, ráadásul ők is kihoztak idén sok színes tükrös modellt, a választék még talán a nagy ellenségénél is szélesebb. A leginkább fesztiválkonform az összecsukható, színes tükrös sorozat, ami kisebb helyen elfér. Bár aki mattrészegen össze tud hajtogatni egy napszemüveget, és még a tokját sem veszíti el, őszintén, miféle egy fesztiválozó már?! Na mindegy, ilyenek az összehajtható, tükrös Carrerák:

c-city3.JPG

c-city2.JPG

Egyvalamire érdemes figyelni: felpróbáláskor ne csak azt nézzék, hogy áll, de arra is figyeljenek, milyen a napszemüveg képe - nekem például nem igazán tetszik a tükrös Carrerák adta színvilág, mások a tükrös Aviatorokét nem kedvelik. Na de nem mindenki költ szívesen +30 ezer forintot napszemüvegre, bár a Balaton Sound úri közönsége valószínűleg ellenzi az olcsó megoldásokat, hiszen a drága műcsöcs és a növekedési hormon segítségével létrehozott radiátorhas méltó kiegészítőket kíván. De nem vágyik mindenki oda, lesznek még a nyáron normális, átlagemberekre kalibrált fesztiválok is. Az EFOTT-on állítólag osztogattak ingyen napszemüvegeket, mindenféle színes, kamu wayfarert, ami tökéletes megoldás. Lovasi András bölcs, jelentős élettapasztalatról tanúskodó meglátása szerint fesztiválokra nem a zene miatt járunk, hanem hogy bebasszunk, és seggeket nézzünk. Erre pedig bőven megfelel egy márkátlan bármi is, vagy - ha többre tartjuk magunkat - egy hamis Ray-Ban.

DSC_0026.JPG
Hamis Ray-Banért ma már szerencsére el kell hagyni az országot, mert a kínai piacon sem mernek nyíltan ilyesmit árulni. Ott van viszont az internet. Fontos tudni, hogy amit az Ebayen igazi Ray-Banként árulnak, de olcsó, az kizárólag hamis cucc lehet. Az Aviator és a Wayfarer annyira népszerű, hogy még a limitált kiadású modellekre is érdemes gyártósort beállítani. Én ezeket Thaiföldön vettem, és fotó alapján sem könnyű megkülönböztetni őket az eredetitől, rutin nélkül különösen. Háromezer forint, ennyit, és ne többet fizessünk az ilyesmiért. Köze nincs az eredetihez, de fesztiválozni jó lesz.

DSC_0030.JPG

DSC_0031.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr655395709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazdagréti Jack Bauer 2013.07.08. 18:39:54

>Hamis Ray-Banért ma már szerencsére el kell hagyni az országot, mert a kínai piacon sem mernek nyíltan ilyesmit árulni.

Hehe, ez jó. Nyíltan árulják a spiáterből készült boxert(az ütőfegyvert, nem valami kutyát ábrázoló szobrot, vagy alsógatyát), ami szar, de egy állkapcsot azért el lehet törni vele, a kamu napszemcsit meg pult alól se:)

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.07.08. 21:25:23

orban viktor ettol fuggetlenul egy dagadt geci pondro.
süti beállítások módosítása