napszemüveg

Komono - 2017.

2017. március 29. - Winkler Róbert

_a0d7170_1280.jpg

Tavaly tavasszal már írtunk a Komono napszemüvegekről - továbbra is a két belga dizájner gyártja, és a hangsúly még mindig inkább az órákon van. Ha valaki megnézi a Komono egyébként elég jó Instagram-oldalát, ott is sokkal több órát lát, mint napszemüveget. Vagy legalábbis többet látott, mert mostanában eléggé feljöttek a napszemüvegek.

 

A svéd Triwával való összehasonlítás így érvényét is vesztette - a Triwa maradt elsősorban órás cég, ami tart néhány klasszikus alap napszemüveget - igaz, továbbra is elképesztően jó minőségben és alapanyagokból. 

_a0d7104_1280.jpg

The Monroe

Kicsit inkább az Etnia Barcelonához hasonlítanám a Komono fejlődését: szinte egyik évről a másikra hirtelen nagy márkaként jelennek meg, rengeteg modellel. És ami a legfontosabb, vannak köztük hordhatatlan hülyeségek is, amit szerintem csak a nagyok engedhetnek meg maguknak. (Meg nyilván az Italia Independent.) Van persze egy súlyos hátrányuk is: nagyobb fejűekre egyáltalán nincsenek felkészülve, ami például a következő modellnél szerintem kifejezetten fájdalmas.

_a0d7105_1280.jpg

The Monroe - mármint nem ennél, hanem eggyel lejjebb:

 

_a0d7107_1280.jpg

 The Alex - tökéletes, lapos lencsés, kis fejjel kihagyhatatlan

_a0d7108_1280.jpg

The Alex

_a0d7096_1280.jpg

The Taylor

A Komono árazása elég jól követhető: a műanyag keretes Core kollekció müanyag keret eladási ára 16.900 Ft, ha fém szárú, 23.900. Van aztán a Crafted kollekció acetát kerettel 33 ezerért - máshol, főleg híres márkáknál nem nagyon van acetát 50 ezer alatt. Ezért ha valaki nem ragaszkodik hozzá, hogy mondjuk Prada legyen a keretre írva, vagy az ilyesmi esetleg kifejezetten válóok, akkor jár jól a Triwával, meg a Komonóval. Utóbbin a Crafted modellek szárán felirat sincs, csak a három kávészem. (Vagy a Komono szerint a Komono O betűi.) És most jó fogyasztást kívánok, de arra figyeljenek, hogy ha neten rendelik, kalkuláljanak vele: a Komono keretek kicsik. Vagy legalábbis nem nagyok.

_a0d7097_1280.jpg

The Taylor

_a0d7102_1280.jpg

The Taylor

_a0d7103_1280.jpg

The Taylor

 

_a0d7110_1280.jpg

The Alex

_a0d7111_1280.jpg

The Alex

_a0d7115_1280.jpg

The Gilles

_a0d7116_1280.jpg

The Gilles

_a0d7118_1280.jpg

The Gilles

_a0d7119_1280.jpg

The Gilles

_a0d7121_1280.jpg

The Shaun

_a0d7122_1280.jpg

The Shaun

_a0d7124_1280.jpg

The Aston

_a0d7125_1280.jpg

The Aston

_a0d7127_1280.jpg

The Aston

_a0d7128_1280.jpg

The Aston

_a0d7130_1280.jpg

The Beaumont

_a0d7131_1280.jpg

The Beaumont

_a0d7134_1280.jpg

The Beaumont

_a0d7135_1280.jpg

 

_a0d7136_1280.jpg

The Jaden

_a0d7137_1280.jpg

The Jaden

_a0d7139_1280.jpg

The Lulu

_a0d7140_1280.jpg

The Lulu

_a0d7142_1280.jpg

The Lulu

_a0d7143_1280.jpg

The Lulu

_a0d7145_1280.jpg

The Luca

_a0d7146_1280.jpg

The Luca

_a0d7148_1280.jpg

The Luca

_a0d7149_1280.jpg

The Luca

_a0d7150_1280.jpg

The Clement

_a0d7151_1280.jpg

The Clement

_a0d7153_1280.jpg

The Clement

_a0d7154_1280.jpg

The Clement

_a0d7156_1280.jpg

The Riviera

_a0d7157_1280.jpg

The Riviera

_a0d7159_1280.jpg

The Madison

_a0d7161_1280.jpg

The Madison

_a0d7163_1280.jpg

The Bennet

_a0d7164_1280.jpg

The Bennet

_a0d7169_1280.jpg

The Beaumont, clip-on változat

_a0d7170_1280.jpg

The Beaumont, clip-on változat

_a0d7172_1280.jpg

The Beaumont, clip-on változat

_a0d7173_1280.jpg

The Beaumont, clip-on változat

_a0d7182_1280.jpg

The Madison

_a0d7183_1280.jpg

The Madison

_a0d7185_1280_1.jpg

The Harper

_a0d7186_1280.jpg

The Harper

 _a0d7191_1280.jpg

The Francis

_a0d7192_1280.jpg

The Francis

_a0d7194_1280.jpg

The Finley

_a0d7195_1280.jpg

The Finley

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://napszemuveg.blog.hu/api/trackback/id/tr4212374181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2017.03.29. 16:17:18

Úúú, ezek a szarukeretesek nekem nagyon gázosak :-(

ogli dzsí 2017.03.29. 16:59:24

Nem a keretek kicsik hanem a fejed nagy!
süti beállítások módosítása