
A Maui Jim az én fejemben régóta prémium napszemüvegként él - drága és jó. Bárkinek ajánlottam azzal, hogy meglátja, majd rájön, hogy pont ennyi választotta csak el a boldogságtól, később jelentkezett, hogy azt hitte, hülyéskedek, közben meg azóta tényleg boldog, mert milyen jó már egy instafilterben élni a mindennapokat. Na most ez még mindig megvan, zseniálisak a lencsék, és a Maui Jim is elég keményet emelt az árakon. Még Amerikában is 300 dollár körül megy, pedig ott az autók is milyen olcsók.

Megérkezett a steampunk - North Star
Viszont közben sunyi módon a cég már 2016-ban már benne volt a napszemüveggyártó top 4-ben, olyanok mögött (között?), mint a Luxottica, a Safilo és az LVMH. A dolog sportértékét az adja, hogy a Luxottoca a Ray-Ban, az Oakley és még egy rakás más márka mellett hozza ezt össze, a Safilo a Carrerától a Polaroidig, a Luis Vuittont meg már követni se tudom, mindeközben a Maui Jim csak Maui Jim napszemüvegeket értékesít. Egyetlen márkával ezt kirakni elég rekordgyanús. (Leszámítva a szerencsétlenkedést, amit a nem is tudom, miért megvásárolt Zeal Optics körül leművelnek.)

North Star, szép kis kézműves darab, nekem már egy olvasószemüveg is kell, hogy értékeljem a keret apró részleteit

North Star
Február 15-én jelentették be, hogy a Maui a Manchester United hivatalos partnere lett, amivel elég szerencsésen belenyúltak: a Mourinho alatt teljesen elanyátlanodott csapat idén nem bír kikapni a Premier League-ben. Ole Gunnar Solskjaer-ral igazi fairytale, amit nem csak az angol sajtó imád. Ha érdekel, hogy állnak az aktuális modellek Paul Pogbának és David De Geának, kattintson, de csak saját felelősségre! Érdekes még, hogy nem tudom, hogyan, de a Peoria Times kiszámolta, hogy a Maui Jim 240 dolláros átlagáron adja a napszemüvegeit. Olyan nagy döbbenet nincs az idei első kollekcióban - ugyanaz a négy lencseszín, szürke, barna, rose és a golfosoknak fejlesztett HT.

North Star

Halewa - a Maui Jim régóta elég következetesen tolja ezeket a téglalapos aviatorokat

Halewa


Beaches

Beaches

Beaches


Beaches, Rose lencsével

Beaches, Rose lencsével


Westside

Westside


Westside

Westside - nincs branding a szárakon, a két kis csappal üzeni, hogy prémiumtermék


Velzyland - továbbra is megy a súlyos acetát

Velzyland


Velzyland

Velzyland


Nautilus

Nautilus


Nautilus

Nautilus

Shave Ice

Shave Ice


Shave Ice

Shave Ice

Hanpaa

Hanpaa


Sunny Days

Sunny Days


Sunny Days

Sunny Days

Manapaa

Manapaa


Shallows

Shallows

Shallows

Shallows

Puhi

Puhi


Puhi

Puhi

Broadwalk

Broadwalk


Broadwalk

Broadwalk


Cut Mountain

Cut Mountain

Na jó, ha eljutottál idáig, parancsolj: Paul Pogba egy kerek Mauiban!

