Lehet, hogy más már csinált ilyet, én nem tudok róla. Teszteltünk már napszemüvegeket korábban is, de most nem az UV-szűrésre, vagy a lencsék prizmakorrekciójára voltam kíváncsi, hanem egyszerűen arra, hogyan látni ugyanazt harminc különféle lencsén át. Az egyes napszemüvegek színvilága sem érdektelen, de az inkább ízlés kérdése, azzal most nem igazán foglalkoztam. Ami igazán érdekelt, hogy ha azonos körülmények között (18-55, ISO100 1/40 f8) fotózok keresztül harminc lencsén, milyen különbségek lesznek a kép minőségét illetően.(totálképek és maguk a szemüvegek a második oldalon, nagyítások a harmadikon).
Első versenyzőnk véletlenszerű alapon lett a Proof Ontario 554. többször is volt már szó itt az amerikai márkáról, melynél a keretek anyaga érdekesebbnek tűnik, mint maga a lencse. A tükörreflexes fényképezőgépet tehát állványra rögzítettem, fixáltam az élességet, a záridőt és a rekeszt, majd minél gyorsabb egymásutánban elé tartottam a szemüvegeket, hogy kiküszöböljem az esetleges befelhősödést. Maga a kattogtatás alig tartott negyedóráig, felhők csak a látóhatár felett voltak, a nap pedig majdnem szembe sütött.
IC Berlin Sexy Truth - egyszer ráleheltem, és karcos lett a tükre, kényelmetlen, majdhogynem hordhatatlan, de most ő is bizonyíthat.
Nem árt tudni, hogy az igazán jó szemüvegek mintha élesítenének a képen, de ez csak optikai csalódás, és inkább a kontrasztot javítják. Egyszerű belátni, miért: bármennyire tiszta egy anyag, nem lehet olyan tiszta, mint a semmi, és aki próbált már fotózáskor szűrőt használni, tudja, hogy nem szabad velük túlzásokba esni: ha belenagyítunk a képbe, egyértelműen látható a minőségromlás. A fotózásban használt szűrők anyaga leggyakrabban igen jó minőségű polikarbonát, ugyanaz, mint a napszemüvegeké.
Mykita Janis, hamarosan bővebben is bemutatjuk a márkát.
Lehet, hogy sok lesz itt a kép, és nehéz áttekinteni, de képzeljék el, én mennyit szívtam a Blog.hu képfeltöltési renmdszerével, ami két dologra nem képes: egyszerre harminc képet befogadni, illetve sorrendben kezelni a fotókat. Ha tehát úgy érzik, megbolondulnak a sok scrollozástól, vigasztalja önöket a tudat, hogy én vagy hatszázszor többet scrolloztam, mire mindent a helyére szenvedtem..
Ray-Ban 3460 kék-sárga lencsével - a legkönnyebb napszemüvegek egyike, három-három lencsepárral. Ha nem 70 ezerről indulna az ára, ez lenne a világ legjobb vétele. Mivel a családban kettő is van, és a lencséi könnyen cserélgethetők, több garnitúrát is kipróbáltam.
Megint csak az egyszerűség kedvéért ezen az oldalon láthatják a teszt résztvevőit, és az eredeti képeket, a következőn pedig újabb scrollozási armageddon várja az elcsigázott olvasót: ott lesznek a nagyítások és a rövid értékelések. Nincs győztes és vesztes, de az egyértelműen látszik, ha valami átlagos, jobb, mint az átlag, esetleg rosszabb.
Ray-Ban 3460 lila átmenetes lencsével
Hogy mit érdemes figyelni? Például az eget, ami polarizált lencse esetén mindig szebb felhőket eredményez. Aztán a vizet, hogy mennyire élesen rajzolódnak ki a hullámok, és esetleg a szín-összképet, hogy mennyire kellemes, kellemetlen, vagy egyszerűen csak valósághű. A következő oldalon pedig már csak a nagyított képek lesznek, ott kicsit jobban látszanak a különbségek.
Ray-Ban 3460 szürke
Hogy valójában milyen a kép, mármint egy-egy napszemüveg színképe, így monitor alapján senki sem fogja megtudni. Hiszen bár ilyesmivel csak profi nyomdai előkészítők, meg webszerkesztők foglalkoznak, de igazából egy monitort évente kalibráltatni kéne, hogy színhű legyen.
Cazal 634 átmenetes barna
Carrera Stroke barna átmenetes
Spy Wilshire, polarizált
Oakley Sideways barna
Smith Foley polarizált
Persol 714 barna átmenet
Maui Jim Island Time, lencsekód 05M, üveg, polárszűréssel
Maui Jim Freight Trains, EMJ 236-23 barna polárszűrős
Maui Jim Sand Island MK 253-25A - barnás átmenetes, a polárt már nem is említem, mert minden MJ olyan.
Bulgari 5023 kék polár
American Optical General polikarbonát
Smith Nolte 3 ABSF
Smith Vanguard CN78M
Marco Polo O4019E szürkés
Arctica Sun Trooper fotokróm-polarizált. És igen: jött egy horgász! De mivel inkább hozzáad a képhez, mint elvenne belőle, és biztonsági emberek sem állnak a Napszemüveg Blog rendelkezésére, a horgász maradt, és a későbbi képeken is követhető a munkássága.
Oakley Breathless barna átmenetes, felhők nincsenek
Ray-Ban 3460 polár szürke átmenetes
Cerruti 1881. CE 5584 BS
Rusty rendesen szétkopva, két évtizedes használat után
Opel Adam Wayfarer, nevezett autó mellé volt reklámajándék
49 bahtos thai sárgaság, életem legolcsóbb napszemüvege kék átmenetes lencsével
Angry Bird-ös (hamis) wayfarer, azért is írom kis betűvel
Barna szárú, ugyancsak kamu wayfarer
És tudom, mennyire csábító, hogy hagyjuk az egészet a fenébe, de higgyék el, a nagyítással tényleg egészen jól kijönnek a különbségek. Tehát kérem, tartsanak velünk a következő oldalra!
Proof Ontario - Kicsit meglepő, hogy kívülről kék a tükre, a belső képe viszont nagyon sárgás. Persze logikus, hogy ha a kéket visszaveri, pont az nem jut a szemünkbe, és olyan lesz az átnézeti kép, amilyen a lencse áteresztése. Ez pedig nem kellemes, vagy kellemetlen, egyszerűen ízlés kérdése. Viszont az optikai tisztasága jó, és egyenletes, éles a víz és a háttér is, nem vártam ilyen jót egy alapvetően stíluspoén poszt-hipszter szemüvegtől.
IC Berlin Sexy Truth - hasonló közeli rokonához, a Mykitához, de a fák is élesek. Amennyire hordhatatlan egy IC Berlin, annyire meglepő, hogy lencsében elég jók.
Mykita Janis - nem rossz a középtartomány, de a háttérben a fák homályosak, kékes, a felhőket viszont szépen kihozza. Zeiss a lencse, nagy csodákat nem látok, korrekt termék, de a Mykita elsősorban a dizájnról és a különlegességről szól.
Ray-Ban 3460 kék-sárga - nem egy kimondott sólyomszem, ugyanebben a 3460-as garnitúrában vannak szebb képű lencsék. Viszont ez a kék-sárga átmenet egyrészt önmagában is forradalom, másrészt a mostanában hat hónapig is elhúzódó novemberben nagyon fontos közérzetjavító tud lenni. Mint egy ultrakönnyű kandalló.
Ray-Ban 3460 lila átmenet - jobb, részletesebb képe van, mint a sorban következő testvérének. Leginkább arra való, hogy felhős időben is parádézhassunk. A szürke ég legalább lilás lesz, ami jó, amit meg látni szeretnénk, azt nem sötétíti le.
Ray-Ban 3460 szürke - kicsit béna, átlag alatti. lehet, hogy a hordás rontotta el? Akkor viszont nem egy nagy ellenálló.
Cazal 634 átmenetes barna - elég gyengécske, mintha kifejezetten sztriptízklubban történő hordásra, és nem napvilágra fejlesztették volna. Tök életlen, pedig ugye ez a 2000 dolláros napszemüveg, amit már régóta sehol sem kapni,
Carrera Stroke barna átmenetes - nem rossz, de főleg a wraparound kialakítás miatt jó hordani, az élessége kicsivel az átlag alatti, de szép eget csinál.
Spy Wilshire - sokat hordtam, be is repedt a bal lencse a béna szárkialakítás miatt, ami átviszi a feszültséget a keretre, viszont a képe szép maradt. Maga a Spy nem igazán drága márka, viszont határozottan minőségi a szár és a lencse anyaga is, csak olyan fazont kell választani, melynél a szár kifelé is rugózik.
Oakley Sideways barna - szép, részletes kép, kellemes viselet, de nem gondoltam volna, hogy a képe ennyire éles lesz.
Smith Foley polarizált - engem meglep, mert nagy kedvencem, de kicsit ez is homályos. Talán a sok hordás tett be neki, azon belül is a sok motorozás, amikor az ember a kelleténél többször kényszerül rá, hogy odaszáradt rovartetemeket, virágporos trutymókat távolítson el róla a tankolások alkalmával. Ráadásul ezt már akkor is javában hordtam, amikor még fogalmam sem volt, hogy napszemüveget a lencse felületére felhordott finom fémgőz-rétegek vagy fóliák miatt csak mikroszálas kendővel pucolunk. Nyilván a polárszűrése is csak lusta kötéssel működik, mert be-becsillan a víz. Ezzel együtt továbbra is fogok benne motorozni, mert szabad szemmel egyáltalán nem vehető észre a jelenség.
Persol 2221 üveg - mindenhol szép éles, bár nem biztos, hogy vakteszten kiszúrnám, hogy na tessék, ez az üveglencsés Persol.
Persol 714 barna átmenet - jó a színvilága, ez is éles, de nem ösztönöz lepetézésre. Úgy látszik, az üveglencsés Persolt mégis inkább az acetát szár, a szép kidolgozás, a forma meg a történelem kedvéért szeretjük. És persze mert kevés paraszt hord ilyesmit.
Maui Jim Island Time 05M üveg polár - elképesztő térhatást csinál. Éles a kép, élénkek a színek, de a polárszűrés miatt is elmondható, hogy a Maui Jimekkel a legélvezetesebb a felhőpornó. Itt mondjuk most kevés a felhő, de ezek is sokkal jobban látszanak, mint a többi képen. Ez egy kifejezetten sötét lencse, még egy vámpír is kint horgászhat egész nap a csónakban.
15. Maui Jim Freight Trains EMJ 236-23 barna polár - a MJ verhetetlen a kontrasztosságban, a részletek tisztasága is példás.
Maui Jim Sand Island MK 253-25A barnás átmenetes - ez a lencse ebben a fazonban a tökéletes választás sivatagi túrához, horgászáshoz, vagy bármihez, ahol sok a fény. Kicsit nyugisabb, kékesebb a színvilága, mint barna polikarbonát MJ-nek, és egy számmal sötétebb, de erre is nagyon áll, hogy a MJ 80% napszemüveg, 20% drog.
Bulgari 5023 kék polár - kicsit meglepett, mert azt hittem volna, hogy a Bulgari véget ér a dizájnnál és a látványosan minőségi keretnél, de a lencséjük is váratlanul jó. A polárszűrő miatt ez is szép eget csinál, meg értelemszerűen a hullámok is élesebbek.
American Optical General polikarbonát - Homály. Ha ezt tényleg pilóták hordják, akkor légiharcban támaszkodjanak inkább a műszerekre, mert odáig ellátni benne. Szabad szemmel mondjuk nem éreztem a különbséget, de a képbe nagyítva már látszik, hogy ez a kambodzsai hamisítványok szintjén van. Illetve, ha letekernek a végére, valójában sokkal lejjebb.
Smith Nolte 3 ABSF - kék, mint a kerete, ha valaki szereti a kéket, jól jár vele, mert szép tiszta a képe.
Smith Vanguard CN78M - a Smith klasszikus játszótéri pedofil fazonjának beretvaéles a képe, nem polárszűrős, tehát szép eget nem csinál, de a mindent besárgító barna lencse igen kellemes viselet. Én legalábbis szeretem, és a keret kialakítása miatt beszűrődő fény sem nagyon van.
Marco Polo O4019E szürkés - átlagos, vagyis ebben a mezőnyben korrekt minőség, a keret formáján pedig minden jóérzésű ember kiakad. Talán ezért is kaptam meg egykor Parndorfban valami elképesztően méltányos áron.
Arctica Sun Trooper fotokróm-polarizált. A Napszemüveg Blog korábbi tesztjén már leszerepelt a prizmakorrekciója hiányosságai miatt. Viszont a fotokróm funkció működik, tényleg gyorsan sötétedik egy fényértéknyit, a polárszűrés miatt szép eget csinál, és jó éles a képe. Diagnózis: jó minőségű lencsét feszítettek bele nem megfelelő keretbe. A márkás napszemüvegek közül messze ez a legolcsóbb.
Oakley Breathless barna átmenet - Nagyon kellemes viselet a barna polikarbonát lencse, de ez sem a mesterlövészek választása. Ezen a képen sem szép a víz, nincs mélysége, nem különülnek el a különböző távolságra lévő tárgyak, és az eget egyszerűen sárgásszürke homállyá mossa össze.
Ray-Ban 3460 polarizált, szürke átmenetes - szép az ege, amint ez az előző oldalon kiderül, ez a polárszűrés áldása. Jól rajzoltak a hullámok, a fene sem érti, mi ez a minőségingadozás a 3460-nál, amikor alaposan megkérik az árát a három készlet lencsének (75 ezer forint körül). Viszont tény, hogy ez a teszt azért távcső üzemmódban készült, és ezeket a különbségeket azért szabad szemmel nem könnyű észrevenni.
Cerruti 1881. CE 5584 BS - teljesen jó, kicsit ez is meglep.
Rusty rendesen szétkopva, homályos is, ahogy kell, de még mindig kellemes hordani. Mesterlövész-gyakorlatra persze nem ezt nevezném.
Opel Adam Wayfarer - közepesen homályos, barna, a lencséje nem is vészes, a keretről mondjuk ugyanez nem mondható el. De poén-reklámajándékként teljesen megállja a helyét.
49 bahtos sárgaság kék átmenetes lencsével - igazából majdnem jó, ebből tényleg venni kellett volna ezer darabot.
Angry Bird-ös hamis wayfarer - ezen is homályos lesz a víz, meg jószerével minden, de legalább úgysem lehet hordani, mert igen hamar megfájdul benne a fejem. De az vesse rám a követ, aki ezerért otthagyna egy Angry Bird-ös wayfarert.
Barna szárú kamu wayfarer - ez se nagy szám, de mondhatjuk, hogy egy ezrest megért. Főleg, ha egy optikussal ellenőriztetjük az UV-szűrését, mert az a hamisítványoknál tényleg elég kétesélyes.
Tanulság? Talán annyi, hogy vásárláskor érdemes az utcán is kipróbálni a napszemüvegeket. Egy pláza-optikában ez persze megvalósíthatatlan, és egy utcára nyílóban is lehet, hogy frászt kap az optikus az ötlettől, de másképp honnan tudnánk, milyen lesz az ég, az útfelület, a közeli és távoli tárgyak 30-40-50-60-70-80 ezer forintért?