Benéztem én ezt a téglalap fazont. Illetve vagy benéztem, vagy csak korán kezdtem el óbégatni, hogy jön, jön, mert hogy feltűnt a hollywoodi filmekben, és akkor mindjárt azt vizionálom, hogy három hónap múlva megjelenik a győrújbaráti fagyizóban is. A trendek azonban lassan, igen lassan szivárognak.

Wayfarer? Terveztem róla egy posztot, egyszer meg is írom, mert a történelme érdekes, egyébként azonban iszonyodok a Wayfarertől. Jó volt a Blues Brothers, a korai Cindy Lauperrel sincs bajom, de én úgy terveztem, nyugodjanak még a 80-as évek egy kicsit, mire bármilyen szempontból visszajönnének. Erre kiderült, hogy a 80-as évek napszemüvegből leginkább emblematikus eleme, a Ray-Ban  Wayfarer már itt is van.

Az volt tehát a tervem, hogy a hétvégén Londonban megnézem a téglalap alakú napszemüvegek kínálatát, hiszen itt volt ugye Jason Statham, meg Gerard Butler, meg persze a Lincoln Lawyer, London eléggé diktálja az utcai divatot, oda már csak megérkezett az első néhány szállítmány. Hát mondhatom, semmi. De szörnyülködve kellett látnom, hogy egyrészt a boltokban nincs semmi tégloid, meg az embereken sincs, de viszont ellenben az embereken töméntelen Wayfarer van.

Elkezdtem fotózni, hátha az olvasó el sem hiszi, hogy ezt egyáltalán hordják még valahol, de hogy Londonban hordják, az sajnos biztos. Kis automata géppel nem könnyű embereket szemköztfotózni, aztán kidumálni, hogy csak Wayfarereket gyűjtök, de még így is gazdag vadászzsákmányt ejtettem.

Nem jegyzeteltem, mert annyi időm nem volt, meg talán annyira hülye sem vagyok, de mondjuk tízből három napszemüveges emberen simán Wayfarer volt. Nyugaton magasabb az életszínvonal, tehát többnyire valódi Ray-Ban Wayfarer, de a camden town-i H@M-ben például szintén Wayfarer fazonú volt a bolthálózatban megszokott, pár eurós napszemüveg. És persze az árusoknál is Wayfarer a leggyakoribb filléres szemüveg, de Camden Townban ugye rászólnak az emberre, hogy ne fotózzon, ezért gyakorlatilag az életemet kockáztattam ezért az érdekes képért.

Ha Wayfarer-mentes ócskapiacot akar valaki Londonban, keresse a Brick Lane-t, az még nem veszett el.

Camden Townban még a nyüves próbababákra is Wayfarert adnak
 

Wayfarer, Wayfarer és Wayfarer, de mindenhol! Én meg túrom a netet, hogy melyik új filmben kin mi van, röhej. Itt van ez a plakát, amin eleve aggasztó, hogy Julia Roberts még egyáltalán él, ráadásul erősen nyúlni próbálják a Római vakáció című klasszikus plakátját. Na de, kérdem én, vót Gregory Pecken Wayfarer a plakáton? Na ugye, hogy nem! Pusztán kronológiai alapon egyébként lehetett volna, mert a Wayfarer 1952 óta létezik, a Római vakáció pedig ugyanabban az évben jött ki, de miért kellett ezt most ráadni Tom Hanksre? Hogy engem nyomasszanak?

Gatwicken még bementem egy-két napszemüveg-boltba, és amikor senki nem nézett oda, felpróbáltam egy klasszikus feketét, aztán egy foltos drappot, és egy nagyobb, de még erősen Wayfarer-jellegű Ray-Bant. Hát, katasztrófa, persze, miért is ne állna idiótán? Nézzék el nekem, hogy nem készítettem magamról fotókat, de ha ide kirakom, még a végén valaki visszaél vele.

És akkor végezetül engedjék meg, hogy megmutassam, mi adta meg a kegyelemdöfést. Bizony, Brad is elveszett. Most már nem merek tippelni, mikor gyűrűzik be Magyarországra a Wayfarer-újhullám, de remélem, nagyon-nagyon lassan, hiszen ez egyszerűen nem történhet meg.